Sziklaöböl - A víz és a föld nászának városa
Oly soká húzódott már a város ligetének átnevezése, ám a minap Kagylos Snat tanácsnoknő saját kezébe vette az ügyet és különféle eszközökkel felszerelkezve vonult ki a helyszínre. Erőt nem spórolva veselkedett neki a Zujm szívét hirdető névtábla eltávolításának, majd nemsokkal később új névtábla díszelgett a park bejárata előtt:
SZIKLASZÍV
“mert mi együvé tartozunk”
A tavalyi év nagy sikerére tekintettel, kocsmák közötti versenyt ugyan nélkülözve, de annál nagyobb várakozással telve, várják Sziklaöböl fogadói, ünnepi hangulatot elhintve, a tisztelt nagyérdeműt! Ilyenképp, a Fogadó a Zsugorihoz is előveszi legjobb formáját, felölti fenyőillatból szőtt ruházatát, leporolja elhasználatlan mókáit, s készíti elő korsóit. Italra, vigalomra fel mind, ki a sötétség legmélyebb pontját sem féli, hanem várja az óra fordulását, haladván ismét jobb idők, a virághozó tavasz felé, bizton s naponként.
A rendezvény fővédnöke, -ki más is lehetne-, a hely üdvös tündére, a polgárság ügyének zászlóvivője: Kagylos Snat kisasszony, tanácsnok. A Szellemlovagok rendje pediglen, megköszöni neki, hogy segítette az egykori Ötbánya lakóinak letelepedését, ügyeik sikeres elintéződését, s előre azt is, hogy lehetőséget teremt ismét, egy pazar estére! Mert ne feledjük: noha a Fenyőállítás eredetileg törpék ünnepe volt, bennük testvérekre leltünk, s most már bátran mondhatjuk: közös Sziklánk, közös harcunk, közös vigadalmunk!
Ami elmaradni látszott, csak késett, de idén már felfedjük teljes valójában, mit is jelent az esemény elnevezése: “Csümölgetés Medallion emlékére”. Medallion kisasszony, városunk hajdani polgára, mondhatjuk bátran, hős volt törékeny alkattal is, teljes valójában. Mert nem csak fegyver által győzedelmeskedhet, Érkező szörnyeteg felett, de bizony észnek erejével is! A Tudósok Szabad Páholya, a sárkánytámadás sötét óráiban, élén az említett virágszállal, szellemi párbajban győzte le a rettenetes jégsárkányt, vértelen űzte el a dögöt, pusztán találós rejtvényekkel. A csümölgetés tehát emléket állít neki, egy hajdani csodás közösségnek, melynek tudományos munkáját igyekszik a Szellemöböl Szabadegyetem továbbvinni, s az eszmének: ész által elérhető a lehetetlen túlpartja is! Aki tehát nem csak habzó serre, víg dalokra vágyik, de egy kis furfangos tornára is, ne várjon, jöjjön a Zsugoriba, s kiáltsa velünk együtt: “Csümő, csümő, mi az?!”
S hogy mi is az a csümő? Ugyan, ki tudja már azt! De nem is lényeges, miként az sem igazán, hogy helyes vagy helytelen válasz hangzik-e el. Sokkal inkább az út, melyet bejár a szellem, a kérdés kifundálásától, a rejtély megoldásáig…
A Szellemöböl Szabadegyetem, annak is Bestiárius Fakultása pályázatot hirdet minden érdeklődőnek, Corvus szerte!
Sziklaöbölbe ugyan csak a híre jutott el, hogy feltehetőleg a Kopár Hegy környékéről kiindulva, különös lények tűntek fel szinte a semmiből, de az Állattan tudósai ezt is nagy érdeklődéssel fogadták, hiszen ritka kincs egy új faj vagy fajta felfedezése. Dühös kiskutya – a helyiek így nevezték el a jószágot, mely állítólag megjelenését tekintve, felettébb hasonlít a Holdsárkányhoz. Persze, kisebb, és nem okád tüzet, legfeljebb mérges vakkantások hagyják el édes, avagy rusnyának tartott pofácskáját. A Szabadegyetem tudományos műhelye tehát arra kéri a szemtanúkat, tudóstársakat, ragadjanak tollat, s vessék pergamenre tapasztalásaikat, elméleteiket, a furcsa jószágot, eredetét s az általa okozott változásokat illetően! Ezt követően pedig, aki megosztaná mindezeket az Érkezők közösségével, megőrzésre és ismertetésre maga is alkalmasnak találja alkotását, az kérjük, küldje el Fakultásunknak! A legjobb pályaművek szerzőit, illő módon, megjutalmazzuk majd.
Postacím:
Harolson Herold, szabadegyetemi magiszter
Postakocsi állomás, Sziklaöböl
A Törpék havának 22. napján Távolrévben Rebeline de Rais trónörökös megkoronáztatik. Azok, kik az ünnepségen részt vennének, - a téli kihajózási tilalom miatt - a holnapi nap folyamán a Céh hintaival a sziklaöbli Kocsiállomásról indulhatnak Távolrévbe.
D. D.
Céh
2000 aranyat fizetek azon személynek, ki táncórákat ad kedvesemnek, Kagylós Snat tanácsnoknőnek.
Rufus C. Billebell
Sziklaőrség katonái!
Mindenki jelentkezzen a parancsnokánál, gyülekező a kapuknál és irány a Lomb Erőd erőltetett menetben.
Az összes pajzstörő induljon el. Ők alkotják a sereg gerincét. Feladatuk, hogy megtörjék a támadók vonalát és utat nyissanak az Erődbe. A 4 század városőr alkotja a szárnyakat. Feladat megvédeni attól a sereget, hogy bekerítsék. Az íjászok helyezkednek el középen.
A sereg feladata: míg lehet távolról ritkítani a soraikat. Amint közelharcra kerül a sor megkísérelni megtörni az ostromgyűrűt és csatlakozni a védőkhöz az Erőd falai alatt. Ha ez nem lehetséges akkor a feladat minél több szörnyet elvonni az Erődtől, ezzel enyhíteni a nyomást.
A hadtáp 2 századnyi városőr és a gwuffosság legyen. A feladatuk, hogy ott segítsenek be, ahol a legnagyobb a szükség.
Mutassuk meg a zöldbőrűeknek, hogy mire képesek Sziklaöböl katonái. Idézzük rájuk a poklot!
Kardom Sziklaöbölért!
Jaq Dorn Daer, Főkapitány
A Lomb Erőd kapitánya, Sharand Oril segítségért küldetett a városba. Az erődöt goblinsereg vette ostrom alá. A hír talán már eljutott a Tanácshoz is, és mint oly sokszor, most is kellő megfontoltsággal fogják kezelni a dolgot. Ugyan még nem juttatták el szerkesztőségünkhöz az intézkedéseiket, de idő kérdése. Addig is, mind ki harcképes szedje össze magát, és jelentkezzen kapitányánál.
Szerkesztőség
A Sziklaöbli Hadseregről:
Rendkívüli közleményünkben fontos változásokról tájékoztatjuk Sziklaöböl mélyen tisztelt polgárait. Az orkháború, a Lomb Légió érkezése és a jelen helyzet eseményei megkívánták, hogy többek közt megreformáljuk a Sziklaöbli hadsereget.
Immáron három hadtestből áll városunk irigylésre méltó hadserege, valamint olyan szervezeti egységek jöttek létre, melynek hatékonyságára még nem volt példa Corvuszon. A három hadtest a következő: Tengerészet - Feladatuk a város védelme a tengeren és a kikötőben, valamint ők felelnek a kikötő rendjéért és békéjéért. Sziklaőrség - Feladatuk a város védelme a falakon belül, a falakon és Sziklaöböl környékén, valamint közbiztonsági intézkedések. Lomb Légió - Sziklaöböl déli, keleti és északkeleti védvonalát képezik, valamint fenntartják az Erődöket és védik azt.
Mindhárom test élén Főkapitány áll. Ezen főkapitányok a Sziklaöbli Tanács tagjai is egyben, mindaddig, amíg legalább három tanácstag egyhangú szavazata le nem váltja. Az újhadrend által a Tanácsban máris változások álltak be. Nedn M. Seran Főkapitány ellépett hivatalától és helyére Jaq Dorn Dear Főkapitányt szavazta a Tanács. Ő a rendíthetetlen Sziklaőrség bátor szívű Főkapitánya. A Tengerészet Főkapitánya továbbra is Dren Feris Főparancsnok. A Tanács legújabb tagja pedig a Lomb Légió főkapitánya, Zöldvölgyi Erion, ki felesküdött a Lomb Légiónak otthont adó városra és annak védelmére.
Az Erődökről:
A közelmúltban átadásra került négy katonai objektum, hol a Lomb Légió katonái szolgálnak. A legdélebbi erőd az Öböl Erőd nevet kapta. Északi irányba haladva az Öböl Erődtől épült fel a Lomb Erőd, még északabbra található a Szikla Erőd és északon a Vaspajzs - hegység lábánál a Fagy Erőd kapott helyet. Az Erődöket a Lomb Légió négy kapitánya vezeti, melyeket a SziTa nevezett ki.
A törvényekről:
A törvények be nem tartása súlyos szankciókat von maga után. Nagy gondot fordítunk a rend fenntartására, hiszen azzal, hogy Sziklaöböl lélekszáma majdhogynem a duplájára nőtt, félő, hogy a bűnözés elharapódzik. Törvénymódosításokra és egyéb rendeletek bevezetésére került sor:
- Minden hadra fogható férfinak le kell töltenie kötelező idejét a seregben. Ez egy év kiképzést és három év szolgálatot jelent. Csak ezt követően élhet polgári jogaival.
- Mindaz, kit tolvajláson kapnak, kerüljön embervadászok, vagy rendfenntartók keze által börtönbe.
- Mindaz, ki a városon belül embert öl, és az nem a városra törő vagy várost eláruló személy, tettéért hasonlóan lakoljon.
- Az, ki városunkra, annak vezetésére, békéjére vagy rendjére tör, vagy az, ki elárulja a várost, szintén halált érdemel.
- Mindazon személyek és klánok, kik a város és/vagy annak vezetése ellen tesznek, a város árulóinak tekinthetők. Az árulók büntetése általában halál (kivételes esetben lehet börtön vagy száműzetés).
- Kereskedni csak olyanokkal szabad, kik a város törvényei szerint nem minősülnek bűnözőnek. A városban üzletet alapítani csakis a Tanács engedélyével lehet. A Céh a korábbi Kereskedők Céhének és a Tengeri Céhnek az egyesülése, így kizárólagos joga van Sziklaöbölben mind a szárazföldi, mind a tengeri kereskedelem felett.
- Kocsmát és fogadót üzemeltetni kizárólag a Sziklaöbli Tanács engedélyével lehet, mindamellett kötelező szerződést kötni a Kocsmárosok Céhével. A városban csupán három fogadó-épület bérelhető, egy a Platón, egy a Kikötő-negyedben és a Belvárosban.
Az illegális kocsmák és fogadók üzemeltetése súlyos büntetést von maga után, vagyon- és készletelkobzással valamint börtönnel büntethető.
- A város az alábbi vallásokat ismeri el: az elfek Természet hitét, a törpék szentháromságát és a Thrillioni Egyház tradicionális ágát. Minden más vallást Sziklaöböl területéről eltiltunk és elüldözünk.
- Sziklaöböl falain belül csak és kizárólag indokolt helyzetben használható mágia. Ha valakit indokolatlan mágiahasználaton kapnak, vétessék börtönbe.
- Közfeladatot ellátó személyek hátráltatása és bántalmazása bűn. Aki vét ezen rendelet ellen, vétessék börtönbe.
- Tiszti (főkapitány, kapitány) parancs megtagadása nyilvános kivégzéssel büntetendő.
- Városi gyógyászati intézmény üzemeltetése csak bejelentéssel működtethető.
SziTa, 628. A Törpék havának 9. napja
Törpék havának 11. napján a belvárosi Városházán nagyszabású bált rendeznek, ahol a jótékonysági felajánlásokból befolyó bevételt Sziklaöböl orkvonulás során szerzett sebeinek rendbetételére fordítják, vagyis Sziklaöböl házainak újjáépítését és restaurálását fogják fedezni a felajánlott összegek.
A házigazda szerepét az Éjbenjárók klán vállalta magára, így esetleges, személyes felajánlásukkal őket keressék.
Ezúton szeretné felhívni a tisztelt polgárok figyelmét, hogy amennyiben nem tartoznak egy klánhoz sem, ám szeretnék nevüket adni eme nemes gesztushoz, úgy a bálra egy, az összegről, a felajánló nevéről szóló tekercset hozzanak el, melyek majd a Városházán kerülnek kiállításra, illetőleg szerkesztőségünk is közli eme neveket, illetőleg a klánokat.
Eme bál a jótékonyságon túl azt is hivatott szolgálni, hogy az Ötbánya pusztulását megélő, Sziklaöbölben letelepedett klánok, illetőleg a tősgyökeres sziklaöbli klánok tagjai megismerjék egymást.
Az Éjbenjárók ezúton hívják meg Sziklaöböl nagyrabecsült polgárait!
Sok viszontagság után végre megnyitották a Barlangvárost.
Az eredetileg régebben raktárakként, illetve céhek műhelyeként működő városrészt már nagyon régen lezárták, az ott tanyát verő szörnyek miatt.
Ám Ötbánya pusztulása után sok klán tért Sziklaöbölbe, így a város vezetése döntött úgy, hogy ismét feltárják a Barlangvárost, megnyitva azt a város polgárai előtt.
Így került sor az első expedícióra, amin természetesen a városőrség és sziklaöbli harcosok mellett két olyan klán tagjai is részt vettek, akik reménykedtek abban, hogy otthonukat itt tudják majd berendezni.
A Törpe Légiók és Bajtársaik klán, valamint az Éjbenjárók klán, miután megtisztították a bejáratokhoz közeli terepet, hamarost be is költöztek a Barlangvárosba, így alakítva ki új életterüket.
Köszöntjük őket ezúton is Sziklaöbölben!