Sziklaöböl - A víz és a föld nászának városa
(510 környéke) A felfedezések és a gyarapodás korából Sziklaöböl klánjai jellegükhöz és erejükhöz méltóan kivették részüket. Az ork táborok felszámolásával megbízott kapitányok igen fáradtságos és komoly munka árán sikert értek el, és 507-ben ismét megnyílt az ötbányai út. Ezzel a 120 év legnagyobb nélkülözése is véget ért. A Tengeri Céhnek azonban nem kevés problémája akadt az időközben Távolrév környékén megjelenő kalózokkal, így ők az öbli Városőrség segítségét kérték. A Városőrség egy zászlóshajót szerelt fel, és a Szellemsárkányt bízta meg azzal, hogy a hadi jelleggel is bíró hajót a kalózok ellen vezesse, illetve hogy ők maguk legyenek a kalózok kalózai. A klán a feladatot olyan sikeresen ellátta, hogy rövid időn belül áruszállítóvá kellett alakítani a zászlóshajót, mely eztán a Tengeri Céh felügyelete alá került.
Időközben a Városőrség - és a hozzá tartozó egyéb szervezetek - komoly közös programba kezdtek. Így esett meg az, hogy a Parti Őrség némelyik tagja már tengerre sem szállt, illetve hogy a korábban tudománnyal foglalkozó Tudósok Szabad Páholyában is erősödött a katonai jelleg. Szintén erősödött e téren a Démonhold és a Szellemlovagok klán, előbbi belső problémáit - egy átkot - próbált erővel leküzdeni, melyben Villámúr segítette őket, utóbbi pedig külterületi birtokait növelte. A Nimmadok Bástyájaként elhíresült Szellemlovagok - kik inkább a már évtizedek óta nem látott Szépszeműben hisznek - hittársuk, a Démonhold problémáinak megoldásában is segédkeztek. A belső béke helyreállt, egy-egy estés verekedést kellett csak időnként megfelelően lekezelni. Egyesek szerint a Legendák Kalandorai és a Kacagó Lazacosok voltak rendbontásban az élenjárók, de mindketten a rendteremtésben is, hisz tudták, több grog folyik le azon a torkon, melyet nem szorít a kötél.
(520 környéke) A Tengeri Céh és a Kereskedők Céhe ez időben olvadt össze. Szintén egybeolvadt a Szférák Háza és a Tudósok Szabad Páholya, illetve a Kacagó Lazac megkapta a Fogadó a Zsugorihoz üzemeltetési jogait. Az Örökzöld Remény révén a sziklaöbli gyapjúvászon kereskedelem megerősödik.
(550 környéke) Több szigetet szereznek meg a Céh tagjai, kiegészülve az öbli klánokkal: ebben elsősorban a hajós klánok segítették ugyan őket - a Szellemsárkány és a Kacagó Lazac -, ám a többiek sem vallottak szégyent, így helyőrségek, illetve kereskedő telepek jöttek létre a Szellemlovagok, Démonhold, Tudósok Szabad Páholya, Legendák Kalandorai és a Tradíciók Útja klánoknak köszönhetően. A hajós klánok ez időben nehéz feladatokat is kaptak, de ezért meg is kapták a jutalmukat akkor is, ha a városnak tulajdonképpen nem fűződött érdeke az adott sikerhez (csak a Céhnek, vagy azon belül is egyes vezetőknek).
(590 környéke) A városban korlátozott mértékben engedélyezik a mágia használatát, de még mindig nem nézik jó szemmel azokat, akik használják. Az új révi iskola tagjait - kiknek külső jegyein is láthatóak a mágia nyomai - pedig üldözik, hisz a Thrillion Kapui Egyház őket szörnyszülötteknek nyilvánítja. A mágia városbeli központja ez időben a Tudósok Szabad Páholya volt.
(610 környéke) Újra megalapul a Szférák Háza. A klán közfeladatokat lát el, így a könyvtár üzemeltetése, a városi írnoki poszt betöltése az ő feladatukká válik. A mágia egy másik kutatója jelenik meg ezáltal a városban, hol továbbra is üldözik a sötétség varázslóit.
(620 környéke) Polgári jellegű immár a város, több sziget felett bír befolyással, a házak szépülnek, bővülnek, a kereskedelem virágzik. Épp úgy lehet a Tradíciók Útja által gyártott csattokat és bőrdíszműveket kapni, mint törpe mesterek által kovácsolt fegyvereket vagy neves herbalisták - többek közt az Örökzöld Remény herbalistáinak - főzeteit. 626-ban aztán történt valami szokatlan…