Sziklaöböl

A víz és a föld nászának városa



Díszlakoma

A napokban Gombo, a városi tanács küldönce felkereste a világítótoronyban Susinkát, a gnóm kocsmatulajdonost. Látogatásának célja nem csak az volt, hogy belakjon a híres kulacsféle mézespalacsintából, s leöblítse azt a szintén méltán híres szederborral, hanem a Szita üzenetének átadása is, mely szerint az idei Nász díszlakomájának megrendezését a városi tanács a Kulacsra bízta! Az embert (gnómot) próbáló feladat végrehajtásának Susinka haladéktalanul hozzálátott!

A Tudós

A zavargások ideje tán véget ért, és a Nász Ünnepének közeledtével egyre sürgetőbbé vált a károk és romok eltüntetése. A Sziklaőrség szervezésében megannyi mesterember érkezett a csatározásokat leginkább megszenvedett Kőkapu térre, hogy az végre ismét elláthassa régi funkcióját, díszesebben, mint valaha. A Góm Műhely, a Tudósok Szabad Páholya, az Örökzöld Remény, a Tradíciók Útja és a Démonhold klánok delegáltjai serény munkával elvégezték, amit el kellett végezni. Így hát kijavításra került az isteni szikra ütötte kráter, a lövedékek okozta sérülések, a megszaggatott sátrak és berendezések helyrehozatala, illetve a kapuzat helyreállítása és megerősítése. Emellett pedig a sziklaőrök és társaik együttműködését dicsérendő, hogy további tervek is készen állnak, miként is lehetne majd még bővíteni a védelmi funkciókat. Mindemellett a törmelékből elkészült egy jókora máglya is, mely csupán az alkalomra vár, hogy a Nász Ünnepén, a szerelem dicsőítésének jegyében fellobbanó fénye beragyoghassa az egész várost.
Dicsőség övezze a szorgos kezek munkáját, és köszönjük a város klánjainak együttműködését.

(Liriol Del Athor - Démonhold)

Az Ókút titka

Kincsvadászok hozták a hírt, szokatlan dolgokat tapasztalni a Ködvölgyben, az Ókút környékén.
Respectus professzor, megszerezve a vezérpár támogatását, expedíciót szervezett a környékre. A csapat tagjai, Sarah Lien, Linkoci, Tenebrio R Megold és Paholyos tekka tegnap délelőtt elindultak, Szépszemű áldása kisérje útjukat!

Drom

Hiteles szemtanú beszámolójára támaszkodom, amikor erről a szörnyű eseményről beszámolok a Rend és Törvény városa lakóinak. A szörnyvonulás lezáró akkordjaként a sziklaöbli városőrség néhány merész, ámde botor tagja egy sebesült orkot, bizonyos Ughjorbagart hurcolt be a városba láncra verve, és a Városháza előtti téren felállított ketrecben mutogatta. Ralfen Lyen-Mort, a város harcmestere és sziklaőre, a Tradíciók Utjai klán tagja, nem mellesleg a bestia legyőzője, szemlátomást ellenérzését fejezte ki ez ellen, és valamifajta vérszerződést kötött az orkkal, hogy idővel megküzd vele.
Szerencsétlen véletlenek, és egy őr hanyagsága vezetett oda, hogy egy felügyelet nélkül bóklászó gyermek kiszabadította az orkot, aki féktelen tombolásba kezdet menekülés közben. Első áldozata maga a szabadító volt, de szerencsére a kisfiú túlélte a mázsás ökölcsapást, talán az égiek kegyelméből.
A Sziklaőrség két tagja vette üldözőbe az orkot, aki tanúbizonyságot adott róla, hogy faja mennyire gyűlöli is az Érkezőket: éjnek évadján lepett meg egy családot, majd végzett velük, és a ház tetőjére menekülve próbált egérutat nyerni. A két Lyen-Mort, apa és fiú, vetették utána magukat, és végül egy másik, békésen alvó család házába törve útját állták. Ralfen egymaga szállt szembe a bestiával másodjára is, de ezúttal alul maradt, hisz nem csak magával, de a családdal is törődnie kellett. Holttestét gyalázatos mód az utcára hajította a bestia, majd kardját elragadva a harcmester tulajdon fiára, Thomas Lyen-Mortra támadt, aki vérre menő küzdelembe bonyolódott a bestiával.
Szerencse a szerencsétlenségben, hogy egy ismeretlen harmadik, egy bátor nő szegődött alkalmi segítőnek: bizonyos Amar Vanda menekítette ki a két harcoló csapásai elől a rémült családot, majd maga is a szörnyre támadt. Ez az elterelés talán Sziklaöböl Bajnokának életét jelentette, hisz Ughjorbagar megingását kihasználva mindkét kardját annak testébe mélyesztette.
Hős távozott közülünk, de tettével életeket mentett, igazi lovaghoz méltón. emlékezzünk hát Ralfen Lyen-Mort emlékének, és mormoljunk el egy imát áldozatos tetteiért. Sokan persze más szemmel tekintenek a történtekre, azonnal megfogalmazták aggályaikat, miszerint a város harcmester nélkül maradt…

(Ralfen Lyen-Mort - A Tradíciók útja)

Sziklaöbli szóbeszéd

Kevéssel a Néma Lovag vezette csapat elvonulásával egy magát inkvizítornak nevező egyén feltüzelte a városunk rendjével szemben elégedetlenkedőket. Dühük a Krizantém Pavilonra sújtott le, s majdnem el is söpörte a birtokot. Mind a Krizantémok, mind a segítségükre siető maréknyi sáncőr hősiesen vette fel a küzdelmet a fáklyával, bárdokkal és késekkel felszerelt lázadókkal. Beszabadult polgárok feldúlták a Kék Liliom Házaként ismert fogadót, az onnan zsákmányolt messze földről híres likőr - amely a szerkesztőség kedvence is - sajnos tökéletes gyújtósnak bizonyult. Tüzek martalékává vált a klán könyvtára és diplomáciai helyisége, a Rózsaterem is. A harcok java a kertben zajlott, ahol jelen pillanatban is tökéletes felfordulás tapasztalható. A védők állhatatossága csak az egyik összetevője volt a sikernek: ki furfanggal, ki szép szóval győzte le a támadókat. Értesüléseink szerint a Pavilont védők oldalán néhány törött csonton, zúzódásokon és mély vágásokon kívül nincs halálos sérült, a levert lázadásban résztvevők veszteségeiről nincsenek értesüléseink. Dicsőség nekik!
Kedves olvasóink, sajnos nem csak örömteli hírekről számolhatok be. Városunk felett gyülekező felhőkhöz újabb csatlakozott. Egy közelben tartózkodó takács elbeszélése szerint az egyik menekülő alábbi fenyegetést kiáltotta az éterbe: `AZ INKVIZÍCIÓ NEVÉBEN: PUSZTULÁS JŐ A HITETLENEKRE!` Majd démoni vicsor után sebhelyes arcát egy fekete köpeny árnyékába rejtve elmenekült. Ha ez valóban igaz, a Sziklaöbölben terjengő pletyka - az emberek néhány napja egy idegen földről érkezett felfegyverzett csoportról suttognak, akik fekete öltözetben és olykor csuklyában tartják tartják rettegésben a város lakóit - megerősítést nyert. Mindez csak gyerekes fenyegetőzés, avagy az utcákat elborító terror előszele? E kérdésre csak később kapunk választ.
Egy másik pletyka is eljutott hozzánk. Beszélik továbbá, hogy sziklaöbli polgárok jól szervezett hálózatot hoztak létre. Mélyen hívő kovácsok, és leszerelt katonák titoktartást fogadva bújtatják az inkvizítorokat. Kérdéseinkre csak egy neve elhallgatását kérő öregasszony válaszolt, aki elmondta nekünk, hogy az elmúlt két éjszaka csuklyás alakokat látott bemenni az egyik közeli házba, de nem látta távozni őket.
Ennyi hírrel szolgálhattunk ma. Villámúr és Szépszemű vezessen minket a szebb jövő felé!

Patakmenti dicsőség

Nem csak a Városban nagy a fejetlenség, a barikádok közvetlen környezetében is!
Én, és kis klánom… a Szellemlovagok, és a Démonhold, békésen építettük a barikádot, a szörnyek ellen, mikor meghallattuk a kürtöket, melyek arról tanúskodtak, hogy vége a küzdelemnek. De ekkor két troll jelent meg. Az egyiket a Főpap és kísérete ölte meg, a másikat pedig Mi. A trollok a barikádot támadták meg elsőnek. Azonban Alexius úr egy ügyes javaslattal állt elő az Ő trolljukra vonatkozóan. A csapdába belelépve, a trollt a gwuffok segítségével elrántották majd addig szurkálták, s vagdosták, még végül az egy erős nyaksebtől el nem vérzett a szerencsétlen állat.
A másik szörny Liriol úr, - az új kapitány – kis kíséretére támadt. Ők nem voltak ilyen szerencsés helyzetben, mivel közelebb voltak a sziklafalhoz. Ám a dárdák pontossága, és a fémek hidegsége ezt a szörnyet is kifektette!

Így, a Szellemlovagok, és a Démonhold ismét bizonyíthatta hűségét, és odaadó készségét a Városunkért!

Egy ismeretlen szerző tollából…

Kedves olvasók, igen, kijelentem, hogy félek már újság cikket írni. Sosem tudom kinek a halál hírét kell közölnöm. Tegnap este ugyanis, a város rendíthetetlen őrei, a Cégérek utcájában, ismét egy felmetszett hasú anyára, és egy átszúrt testű csecsemőre találtak. A jelige ugyanaz volt mint Fonixto és a másik megölt nő esetében. Ez nem vall másra mint brutalitásra. Én ezt elítélem, kedves olvasóim… nagyon is…

De ürüm az örömben, hogy felfigyeltem arra is, - miközben a macskámat engedtem ki az utcára - hogy a városőrség, bizony elég komor hangulatban, s elég nagy létszámmal járőrözik éjszaka. A szemem előtt ballagott el vagy húsz városőr, s sorra végig járták a Belső város fontosabb épületeit. Védtek és kutattak. Talán felnyílt a szemük…ki tudja, engem attól függetlenül megnyugtat, őket az utcán látni…

Egy lelkes olvasó

Gyilkos inkvizítorok

Nemrég holtan találták Fonixto-t a TSZP jeles személyiségét, ki Szépszemű egy lovagja is volt egyben, valamint egy eddig ismeretlen elf nőszemélyt. A nyugtalanító, hogy a két halálban több közös dolog is van. Elsősorban mindkettőnek kiszúrták a szemeit, másodsorban pedig mindkettő mellett egy-egy levelet találtak, melyen csupán egy mondat van: “Senki sem számít az inkvizícióra”. Ez alapján joggal lehet sejteni, hogy az inkvizíció áll a háttérben, amire az utcán terjengő pletykák is utalnak.

A legtöbb támogatóval az a pletyka él, miszerint Szépszemű lovagjai egy istentelen szektának a tagjai (vagy pont maga a “lovagrend” a szekta), és ezért csapott le egyik tagjukra az inkvizíció. A nő pedig nem volt más mint egy boszorkány, akivel állítólag Fonixto összeállt, ezáltal egy szentségtelen magzatot készült kihordani, ezért ölték meg.

A radikálisabbak szerint ez csak egy előszele egy nagyobb mívű tisztogatásnak, és az inkvizíció le fog csapni mindenre, mi “szentségtelen és Villámúr szemében nem kedves”. A dolog aggasztó azért is, mert a nemrég történt zavargásokban több inkvizítort is láttak - esetleg meg is kergettek - a városőrök, valamint emelt számban járőröznek azóta is…

A Tanács minden, magát Villámúr inkvizítorának tartó személy ellen azonnali elfogató parancsot ad ki.

A Városőrség felhívása

Sziklaöböl Népe Figyelem!

A Sziklaöbli Városőrség Kapitánysága közérdekű információt tesz közzé. Becses városunkban elszabadult egy ál – inkvizítor, ki a zavargások közben, mindvégig ámította a népet. Azonban a Városőrség a nyomára bukkant, de ekkor elmenekült, s meglépett, a sokat tapasztalt Őrség elől. Utoljára a Kikötő – Negyedben látták a férfit. Bárki aki használható információval járul a Városházára, a szökevénnyel kapcsolatban, pénzjutalomban részesül.
Ameddig az illetőt élve, vagy holtan meg nem találja a Városőrség addig az éjszakai járőrcsapatok, emelt számban teljesítenek műszakot. Mivel közös érdekünk elkapni, ezt a bűnözőt, így kérjük a lakosságot, ne háborodjanak fel, ha az Őrségből valaki alaposabban meg szeretné vizsgálni. Ez a biztonság érdekében történik!

Öklös Matt
A Sziklaöbli Városőrség kapitánya