Sziklaöböl - A víz és a föld nászának városa
24 feb
Eljutott szerkesztőségünkbe is az a levél, melyet Roberto Raanusz, a Tudósok Szabad Páholyának eddigi vezére írt. Mint a levélből is kiderül, posztjáról lemond, ám továbbra is a Páholy tagja marad.
“Én, Roberto Raanusz, a Navigátorok Páholyának páholynagya, ki Rozentin Raanusztól, a Tudósok Páholyának előző páholynagyától kaptam a Tudósok Szabad Páholyának kulcsait, ezennel a kulcsokat a Kalendilek Páholyának páholynagyának adom át, ezzel a Tudósok Szabad Páholyának vezetése is az ő kezébe kerül.
Emellett azonban szeretném megtartani páholynagyi titulusom, és segíteni Lycheast a teendőkben, amennyiben ezt igényli.
Maradok a Páholy őszinte híve,
Roberto Raanusz”
Megkeresésünkre elmondta, hogy a vezérváltásnak semmi köze ahhoz, hogy a Falka néven elhíresült katonai alakulatot eleddig nem sikerült Sziklaöbölbe csábítani, és továbbra is mindent megtesznek azért, hogy a város egy klánnyi kiváló harcossal gazdagodjon.
A Szellemsárkánnyal kötendő szövetségről pedig boldogan nyilatkozott: “Igen, minden rendben van, már csak a formalitás jellegű dolgok hiányoznak. Balage-t remek embernek ismertem meg, és a Szellemsárkányban sem csalódtam eddig. Remélem, klánjaink közötti baráti-szövetségi viszony a jövőben sem változik.”
Majd hozzátette: “Mindemellett továbbra is igyekszünk a tőlünk telhető módon támogatni az új klánokat. Eme kezdeményezésünkre jelentkezők közül eddig két klánnal sikerült egyeztetnünk. Mind a Kacagó Lazacról, mind a Szférák Házáról pozitív benyomásaim vannak azóta is. Remélem, hamarosan mindkét klán erős, életképes és gazdag klánná válik, ezzel is városunk rendjét és békéjét segítve elő.”
You must be logged in to post a comment.