Sziklaöböl

A víz és a föld nászának városa



Válasz a levélre

Liriol kapitány kezébe,

Tisztelt Kapitányom!

Egy 40 fős különítmény érkezik meg hamarosan Önökhöz, mely remekül kiképzett katonákat jelent. Remélhetőleg ők a megszorult helyzetben segítségükre lehetnek. Az őrposztok építésének ötletét támogatom, magam ugyan az ork táborok felszámolása után, de szintén javasoltam volna mindezt. A nyersanyagok mind klánok felajánlásából, mind a városi raktárból származhatnak. A klánok felajánlásából épült tornyokat a klánok védőjéről, szentjéről vagy istenéről nevezzük el.

További sikeres munkát,

Edurus Eugen, a Városőrség kapitánya

Levél a Ködvölgyből

Edurus főkapitány kezébe személyesen!

Árnyak kísérjék főkapitány!

Rövid levelemben teszek ezúttal jelentést, remélem, ezt elnézi számomra. A hadműveletek jól haladnak, még ha lassan is. Az orkok ogrék és trollok, goblinok és sötételf zsoldosok segítségét bírják, sámánjaik pedig, ha hatalmuk meg is fogyatkozott, hasonló képességű ellenlábas híján veszélyes ellenféllé váltak.
Ám ez a partiőrség, sáncőrség és sziklaőrség katonáinak mit sem jelent. bátran kijelenthetem, hogy vakmerőbben és szenvedélyesebben küzdenek, mint az ostrom során talán. Sebesültjeinket elláttuk, készleteinket feltöltöttük, és tovább nyomulunk előre a karavánutak mentén, katlanról katlanra. Sajnálattal közlöm azonban, hogy hírszerzőim szerint a Tudósok Páholyának egyik fiatal harcosa elesett csatározásaink közepette. Ő az első halottunk ezeken a harcokban, de vélhetően nem az utolsó.
Javaslom, hogy a felégetett táborok helyén, és a stratégiailag fontos, már visszafoglalt pontokon létesítsünk ideiglenes, aztán pedig végleges helyőrségeket. Számítok a város többi klánjának segítségére és szakértelmére, de az ön jóváhagyása nélkül mit sem ér az ötlet.
Eme nemes eszme megnyilvánulása, hogy egy, a Legendák Kalandorai közül összeverődött szabadcsapat a Bozótos megtisztítására indult. Felderítőink szerint csak a második, lerontott sáncvonal közelében akadtak számottevő ellenállásra, de úgy vélem, velük együtt, ha az istenek is megsegítenek minket egy, esetleg két héten belül akár a táborok harmadát, felét is felszámolhatjuk. Ehhez azonban jól szervezett erősítésre és utánpótlásra is szükségünk lenne, melyből be kell lássam, még hiányt szenvedünk.

Maradok tisztelettel:

Liriol Del Athor, a Démonhold klán eprimora, a Sziklaőrség kapitánya

Kelt: az Érkezők 506. évében, a Palota havának 25. napján, a Ködvölgy keleti katlanjai közt

A 13 éjsötét lovag


-Hát mondok nah! Mé’ nem hiszed eztet?
Így fordult hozzám a minap Bekrung, az alvégi kovács a Lappány pultjánál, amikor kétségbe vontam korábbi meséjét, mely szerint saját fülével hallotta magát Villámurat, amikor az kinyilatkoztatást tett.
-Mér higgyem? Mié’ pont te hallottad?
Persze, hogy a kérdésem kötekedő volt, mert még többet meg szerettem volna tudni. Erre aztán Bekrung komámból, -mert hát azok volnánk- dőlni kezdett a szó.
-Fogadok neked egy liter Ötbányai törpe sörbe, hogy megtörtént, még pediglen úgya, ahogyan én mondok neked. Ottan vótam, amikor Villámúr, a Nagyhatalmú megjelent, és szónoklatot mondott: „S jertek lovagjaimnak, hogy vigyétek hírét hitemnek. Jertek, hogy hirdessétek hatalmamat. Legyetek az én lovagjaim, jó vértes harcosaim! 13-an legyetek éjsötét lovagok, s büntessétek meg mindazokat, kik eltévelyedtek a helyes útról, melyet én mutattam nekik vala!” Nah, ha mondok neked, ígye vót! A saját fülimmel hallottam őt. Én is mennék, de hát… az asszony bizonyára megkurtítana ama nemesebb szervemtűl, ha magára hagynám a hat pulyával. Ejj, barátom, minek is csenál a szegíny ember ennyi kölket magának. Mind megeszik a kenyeret…
No. Hiszen mondta még az én jó Bekrung cimborám az alvégről, d ez már nem tartozik oda. Hát én meg elmondom tinéktek, hogy tudjatok róla. Villámúr maga szórta a szózatot, a 13 éjsötét lovagról, akik büntetni jönnek. S bizony, talán nem is maradnak meg, csak Sziklaöböl kapuján belül, hiszen olyan nagyon elharapódzott a hitetlenség Corvus földjén. S bizonnyal igaz az egész, hiszen Villamúr főpapnője is igencsak mozgolódik. Talán bizony ő irányítja majd a lovagokat?

A ti hű szolgátok a felvégről, Anderek, a kovács.

Ünnepségsorozat városunkban


A Tenger és a Szikla nászának városában megrendezendő 3 napos ünnepség sorozat keretén belül a következő programok várhatók:
Első Nap(Péntek):
-    Kezdetét veszi az Első Thrillion Tornyai Kockaverseny! (jelentkezés Fyshee Lamans - nál #202691)
-    Kőkapu Téren egésznap szólhat a Dal és a Rege, hogy minél több lélek hallja a háború nyomán született hőstörténeteket, s áriákat! Este vigadás!

Második Nap(Szombat):
-    Kezdetét veszi az Ünnepi Vásár Városkapu előtti téren /Külső kerületek/. Itt vélhetően Szikalöböl kereskedőinek és céheseinek színe java megjelenik. Különleges találmányok, remek kovácsmunkák, trófeák és ki tudja mi minden más várható még, csak legyen elég arany a zsebekben…
-    Este két helyen is vigadhat a város! A Szellemlovagok rendházában bál tartatik, hol felavatásra kerülnek a másnapi Gwuffverseny résztvevői, s eljárják a Szikaöböli koppantós keringőt is… Ezen az estén is folytatódhat a vigadalom a Kőkapu téren, ha kitart a lelkesedés, no meg a regélők és dalnokok hangja!

Harmadik Nap(Vasárnap):
-    Az Ünnepi Vásár Második Napja!
-    A délutáni órákban kezdetét veszi a Falak alatt az Első Sziklaöböli Gwuffverseny

//Minden megjelenő kalmár, mutatványos, dalnok, regélő 50000 aranyat szerezhet a klánjának, ha megjelenik és ír Alexius Mor-Bain-nek egy üzenet a dologról //

Ünnepeljük együtt a Győzelmet

Sziklaöböl Palota hava 15-17-ig

A Tenger és a Szikla nászának városában megrendezendő 3 napos ünnepség sorozat keretén belül a Legendák Kalandorai klán szervezésében megtörténik az Első Thrillion Tornyai Kockaverseny!

Nevezés: Fyshee Lamans - nál #202691 (A kezdésig bárki nevezhet, akár a helyszínen akár üziben!!!)
A játékos jelölje meg azon klánt amelynek utalni kívánja a pénzt, amennyiben van ilyen igény.

Kezdés: Paloták Havának 15. napján este, mikor 6-ot kongat a nagyharang.

Helyszín: Sziklaöböl - Külső kerületek – Kúria

Díjazás:

I.    hely 30000 arany
II.    hely 15000 arany
III.    hely 5000 arany

Szerencse fiai játékra fel!

Sziklaöböl az ostrom után


Hát, lecsengett a nagy invázió, s Sziklaöböl újra megmutathatta a világnak, hogy még mindig ereje teljében van, s a legszervezettebb az Ismert Világ négy nagy városa közül. A város veszteségeit ügyes kalmárok és a különleges helyzet piaci réseit kihasználó seftelők minimalizálják, a falak romjaiból mint főnix lassan új kapu emelkedik, s a SziTa törvényhozó testülete sem szakította félbe tevékenységét. Most mindenekelőtt viszont a városőrségről kívánok szólni. Mint mindannyian tudjuk, a város karakteres főkapitánya Öklös Matt az ostrom alatt hősi halált halt. (A Kapuk eresszék át lelkét!) Heléyt ezután Edorus főkapitány tölti be, ki máris elkezdte a harcok alatt megfogyatkozott számú de elszánt Városőrség újraszervezését. Kapitányi gyűlést hirdetett meg, újrajegyzi a tagállományt, rendelkezett az ötbányai út mihamarabbi kitakarításáról (egészen pontosan a Sziklaőrség kapta ezt a megtisztelő feladatot), egyszóval nem hagyja veszni az öt Őrség egységét. Fájdalmas azonban hallani, hogy a buzgó harcoson, Liriol kapitányon, a Sziklaőrség méltó vezetőjén kívül nem jelent meg képviselője sem a Partiőrségnek sem a Sáncőrségnek. Balage kapitány ugyan lesérült a sáncokon való harcban, azonban sem követet nem küldött maga helyett sem indokot távollétének igazolására. Soleir Essor kapitány, ki bátran harcolt az utolsó csatákban szintén minden magyarázat nélkül távol maradt. A két vezető tiszt elmaradása kivívta a főkapitány érthető dühét, s szó ami szó, a saját fejcsóválásomat is. Ultimátumot kaptak: Áradás havának tizennegyedik napjaig kötelező megjelenniük a Kőkapu téren felettesük színe előtt, más esetben rangjuktól megfosztatnak. Remélem, hogy a különben nemes és hős harcosok és vezetők mihamarabb megtiszteltetik személyükkel a főkapitányi sátrat, különben a SzöVő szerkezetében hétrét roppantó törés keletkezik.
A jó hírek: A karavánút fent említett tisztogatása javában folyik, Liriol kapitány vezetésével a Sziklaőrség professzionális egysége és egyéb, klánok által szervezett szabadcsapatok a Sziklaöblöt és Ötbányát elválasztó szörnyblokád megszüntetésén törekednek. Reméljük nem most, egy esélytelennek látott (és megnyert) küzdelem után fog a város szervezett őrsége szétesni.

Sok reménnyel: Belthar Ursasson, Sziklaőr

SziTa és a kocsma

Barátaim , polgárok !

A SziTa , a klánoknak /legalábbis a TSZP-nek/nem túl szimpatikus törvénnyel állt elő ! Ez , a következő :
“~ ~ ~ A Sziklaöbli Tanács döntése ~ ~ ~

Az 505. évi III. törvény - Kocsmatörvény

“A törvény továbbá kimondja, hogy a klánok fogadóval nem bírhatnak, de saját kocsmával igen, amennyiben befizetnek a város kasszájába havonta 10.000 aranyat. A klán kocsmája csak és kizárólag saját köreikben való italmérésre jogosít fel!
A városőrség ezeknek a helyeknek a megfelelő zártságát és legálisságát bármikor ellenőrizheti. Tettenérés esetén a klán összes birtoka felszámoltatik, vagyona elkoboztatik, és a városból száműzettetik.”

Sorozatos - különösképpen a zártságra vonatkozó rész - megsértése miatt mától a klánok kocsmaüzemeltetési jogát megvonjuk. Minden italmérés, fogadó vagy ehhez hasonló épület törvényen kívülinek minősül, és az a klán, mely ilyen jellegű épülettel bír a következő héten, a vadonba száműzettetik.”

Én szerény személyem , megkérdeztem néhány polgárt .

Doron Tabos , a kocsmáros : Hát igen , ez a klánoknak eléggé rossz dolog , de ez rám nem vonatkozok , úgy hogy engem nem érdekel . A döntés engem különösebben nem érdekel !

Orsós Töki , a horgász : Hagyjanak engem békében , a többi nem érdekel . Aztán mennyék innét , mert elzavarja a halaimat !!

Utóbbi emberünk rosszkedvében volt , mivel aznap rossz volt a kapása . Nos , nem tudpm , hogy a SziTa miért hozta meg ezt a döntést , de AZ BIZTOS , hogy klánok , még hozzá fognak ehez szólni !

506. év , A Palota havának 11. napjáról

Egy kíváncsi elfecske

Újabb klánvezér a tudósoknál

Az a szóbeszéd járja, hogy a világítótorony új tulajdonost kapott. Úgy hírlik, ő a legidősebb a tudósok eddigi vezérei közül. Be akartunk menni, hogy mégis mi trötént, de rögtön megállítottak minket ennyivel:
-A klánvezér úr nyugalmat akar.
Annyit még elárultak, hogy nagyon felkavarta az idős úr életét ez a kinevezés, de nem utasította vissza. Mi újra felkerestük Sziklaöböl lakosait, ezzel a kérdéssel:
Ön mit szól a tudósok folytonos vezérválasztásaihoz?

Orkölő Marci; Egy híres orkvadász (Marcangoló) :

Én végülis úgy állok hozzá, hogy az ő dolguk. Felőlem a kis mocskok (orkok) közé is ugorhatnak.

Fürge Ürge; postás, nem Sziklaöbölből származik:

Hogy mih? A tudosokh ujh klanvezért valaszthottak? Förthelmes! Azh éhn véheményem azh, hogy megh kellhene álhniuk egyh vezérnélh!

Lugosi Erzsike; öreg hölgy:

Én nagyon jól állok ezekhez a dolgokhoz. Nekem tetszik a folytonos tudósváltás. Elnézést fiacskám, a pitém kihűl!

Szóval van akit eggyáltalán nem érdekli a tudósok művelete, van aki nem örül ennek, van aki igen.