Sziklaöböl - A víz és a föld nászának városa
29 aug
…Mert Szépszemű nem hagyja el gyermekeit, és a Nimmád vallás sem veszhet ki Sziklaöböl történelméből! Hogy honnan tudom ezt, he? Hát onnan, hogy az Örvény még mindig nem taposta el őket, és nem hullott a fejükre véreső azokból a fekete felhőkből! Sőt, a varjak, meg a hollók, amik ott köröztek felettük, egy fél-ork megfogta néhányukat, oszt megsütötték vacsorára!
Nem, nem akarok én kimenni, de az unokaöcsém, az velük tartott! Annak volt vér a pucájában, az apja, szerencsétlen megboldogult Grirram igencsak Villámúr hitére nevelte! Imádkozni? Igen, szokott, akárcsak minden újsziklabeli!
Sőt, tudod mit hallottam az unokaöcsémtől? Mi? Nem, nem a főpap házaséletéről pletykákat! Dehogyis…Na jó, azt majd később elmondom! Most inkább eztet hallgasd meg: Falkások jöttek erősítésként! Tudod, onnan Vahadamadurról, vagy mi a feneként hívják most azt a távoli várost, tudod! Falkások, igen, méghozzá azok a híres Vasbugyoraik! Jóvanna, akkor Vastator! De fővágták a nyelvedet, részeges barátom…
Na mindegy, szóval Újsziklán élnek és virulnak, felhúzták a sáncukat, tudod, olyat, ami a város körül régen is állt, hogy a szörnyhordákat mögállítsák! Igen, olyat…Megsüketültél? Add már ide a rumomat!
Hol tartottam? Ja, igen, a száműzöttek egyre többen lesznek, de az erdő, a Ködvölgy közelsége nem hogy hátráltatná, mint inkább segíti őket! Tiszta erőd lesz az a hely, ha sokáig kinn maradnak! Mi, hogy én azt akarom, jöjjenek vissza?! Nem őrültem meg, hogy ilyet mondjak…Megint nem értesz? Be ne árulj a templomba, mert a nyakadra tiprok, te iszákos barom, te…
Jól van na, akkor elmesélem a pletykát Angelius főpapról, meg arról a szép, kerekded törpe menyecskéről, kinek szakálla hosszabb volt, mint a te karod könyéktől az ujjaid hegyéig. Igen, mondom, ötbányai volt a szentem…
*Részlet két rumos palackkal felszerelt tengerész késő esti beszélgetéséből, valahol a Zsugori környékén.*
24 aug
Zujm eljövetele rengeteg változást hozott Sziklaöbölben, többek között a város különböző részeinek védelme is átszerveződött valamelyest.
Ennek jelenlegi felépítése
1. Templom Őrség:
Elsődleges feladata a Templom és a papok védelme, a város őrségeinek összefogása.
Vezetője: Zephyrin de Arcless,
A jelentkezés még mindig tart, bárki csatlakozhat, klánjától függetlenül.
2. Sziklaőrség.
Shenarion Del Athor, a Sziklaőrség kapitányának a lemondásával az egység feloszlott. A Démonhold tagjainak nagy része Újsziklába távozott, ezáltal nincs, ki rendszeresen ellátná ezt a feladatot. Ideiglenesen a Templom Őrség veszi át ezt a feladatot.
3. Parti Őrség.
Továbbra is Sebhelyes Blaise vezetésével működik, nagyrészt a Szellemsárkányosok együttműködésével.
4. Sáncőrség.
Az osztag vezetője Loghan, amiben nagyrészt Szellemlovagok voltak/vannak, ez valószínűleg maradni is fog így.
20 aug
Mire Sziklaöböl lakói fellélegezhettek volna az Örvény felbukkanása, a városvezetés átalakulása és az ellenlábasok kivonulása után, újabb váratlan esemény borzolta az amúgy is ingatag kedélyeket.
A Hosszú Menetelés havának 18-ára virradó éjjel tűz ütött ki a Belvárosban, a Szférák Háza iskolának otthont adó Handels-villában, oly gyilkos sebességgel terjedve, hogy a városőrök minden küzdelme ellenére hajnalra jóformán porig égett az épület, s a meglehetősen gondozatlan, elvadult kert szinte egésze. A segítségnyújtást nagyban nehezítette a kúria erődhöz méltó felépítése, mely igencsak bonyolította a kívülről való behatolást, így a tűz szinte akadálytalanul kebelezte be a Horgony utca és az egykori Városháza felőli frontot. Mire a Sziklaőrség és a – Zujm honát féltő – Templomőrség néhány tagja bejutott a részint kiégett, részint eloltott épületbe, már csak elfeketedett roncsait találták az egykori fényűző berendezésnek – és az iskola dolgozóinak.
Összesen nyolc, többé-kevésbé összeégett holttestet találtak, javarészt emberekét, de akadt köztük egy gnóm, egy elf és két törpe is; egyiküket a Szépszemű Könyvtárának korábbi vezetőjével, Draghan Rognar mesterrel azonosították. A kert végében található, üvegtetejű herbárium ágyásai között pedig a Szférák egyik vezetőjének, Szetau Nizzamnak a földi maradványait lelték. Őt azonban nem a tűz ölte meg: megfojtották.
Bár a holttestek azonosítása meglehetősen nehéz – hiszen a korábbi Városházán őrzött névlajstromokat éppen a Szépszemű Könyvtárába költöztetik -, ám a környék lakói és a könyvtár segédmunkásai esküsznek rá, hogy a másik két vezető, Thagrinus Gurloes és Felis Galathan teste nincs a megtaláltak között. Mivel az iskola tagjainak legtöbbje visszavonult életet élt, a többi tag azonosítása problémákba ütközhet.
A szemtanúk beszámolói szerint a tűzeset több szempontból is rejtélyes volt.
„Olyan gyorsan terjedt, mint a parancsolat. Azt hinné az ember, hogy több helyen gyulladt ki egyszerre! Így jár, aki a tűzzel játszik. … Erről jut eszembe, nem óhajtja megtekinteni szerény talizmánkészletemet? Zujm pikkelye, Szépszemű pillája, Villámúr leperzselődött körme… bármelyikükben hisz, állok a vevőim rendelkezésére, garantált védelemmel mindenféle nyűg és rontás ellen!” /Fergus Drane, matróz és amulettárus/
„Nyolcat találtak? Csak nyolcat?! Voltak azok tucatnyian is, no meg a szolgálók. A többi vajon hova lett? Biztosan az Örvény elől szöktek. Állítólag felvetették őket a lélekszilánkok, de adtak egyet is Zujm Nagyúrnak? Akkorkát se, mint a kisujjam körme! Én mondom, a kapzsiságuk okozta a vesztüket…” /Házsártos Marbel, mosónő/
„Hogy Zujm? Aki a tengerről jött, aligha pusztít tűzzel, vagy maga szerint igen? Akkor próbáljon meggyújtani egy gyertyát nedves kovával!” /Lilia Caelan, ???/
„Olyan az az átkozott villa, mint egy börtön. Sose hozott az még szerencsét egy lakójára se…De hogy mi a fene volt az az éneklő hang a lángok közül?! Vagy több hang is volt? A Tockos Fred azt mondja, még látott is valakiket ugrabugrálni az ablakok mögött, aztán nem lehet kiverni a fejéből, hogy tiltott mágiát űztek odabenn, aztán a körmükre égett.” /Volen, köszörűs, Cégérek utcája, mindjárt a Mézeskalácsos után, tessék csak jönni/
A környékbeliek legtöbbjének megvan a maga elgondolása az eseményekről; visszatérő gondolat, hogy a Szférák Háza egyetlen lélekszilánkkal sem adózott az Örvénynek, és bár saját ispotállyal nem rendelkezik az iskola, sem eredményeit, sem maguk termelte gyógynövény-készletüket nem nyitották meg a Zujm akaratából alapított ispotály számára. Vannak, akik a Zujmot segítő Ritualisták munkájának tartják a történteket – szerintük ha nem is maga az Örvény műve a pusztítás, lehetséges, hogy az Ő utasítására követték azt el. Szöget ütött a fejekbe az is, hogy míg a vezetők egyikét nyilvánvalóan meggyilkolták, a másik két nagymester eltűnt. Egyikükről az a hír járja, hogy az újsziklai ellenállók között él, s hirtelen távozása okolható azzal is, hogy előre tudott a „balesetről”; a hír terjesztői úgy vélik, ott kellene keresni a többi eltűntet is…
Sajátos adalék, hogy – amint a behatoló városőrök jelentik – a Handels-villa alatt ugyancsak kiterjedt, háromfolyosós pinceszintet találtak; a termek nagy része azonban üresnek bizonyult, csupán a falakat ékesíti bonyolult mintázat. Ám hogy ez mi célt szolgált, s mi értelme a folyosókat legalább felerészben vakajtókkal, azaz sehová nem vezető álajtókkal ellátni, már talán sosem fog kiderülni…
17 aug
~ ÖRVENDEZZ AZ ÖRVÉNYNEK! ~
Légy akár marcona harcos, vagy pengéket forgató hős, nálunk megtalálod, mit keresel!
Zujmnak, az Örvénynek hódolva keresünk bátor harcosokat, elszánt kardforgatókat, kik hitüket igazolva áldoznak istenünknek és beállnak a Templom Őrségbe, hogy védjék hitét, templomát és papjait, papnőit!
Előtted a választás, jutalmad nem marad el!
Keresd a Kapuk Templomában Zephyrin de Arclesst, a Templom Őrség vezetőjét!
~ ÉS ÉLJ SOKÁ BOLDOGAN! ~
15 aug
Változnak az idők, már semmi sem ugyanolyan mint régen.
Beszélik: megjelent a hajósoknak a Zöld Lappány, volt, aki láthatta is a város mítikus lényét a habokból kiemelkedni a távoli sziklák közt, más meg halakat látott, mik úgy ugráltak, hogy szinte sistergett belé a tenger máskor békés vize. Beszélik, hogy aztán meg megjelent valami más is ott, valami elképzelhetetlenül hatalmas, s harcolt; előbb a Lappánnyal, aztán pedig valakivel, aki Villámúrnak, a 120 éve nem látott istenségnek mondotta magát.
A Nimmad szekta “egyik fele” - Szépszemű Istenasszony társa, az Erőslándzsás eljött hát, ismét, közénk, hogy megvédje városát, Sziklaöböl hívő polgárait. Beszélik, hatalmas harc volt, villámok csapkodtak, véres eső hullott alá az égből a bámészkodókra, s bizony az istenség alul maradt azzal a másikkal szemben, ki életek kioltása, vér hullása által szerezte hatalmát.
Az a másik pedig Zujmnak, az Örvénynek hívatja magát, majdnem négy ember magas, otthona a Kapuk Temploma.
Beszélik, hogy nincsen már SziTa, nincsen Főpapja sem a Nimmad közösség egykori szent helyének, csak Zujm kegyeltjei vannak, s nincs biztonságban senki emberfia, aki merészel nem örvendezni az örvénynek.
Beszélik, hogy Angelius Mor-Bain, s leánya, a fiatal Ralishael, - kit a “jóságos” nagyúr, az örökösen örvendező Zujm elnémított, csak mert a gyermek Szépszeműhöz imádkozott annak csúfosan lerombolt oltáránál - no meg egypár Szellemlovag a Tanács egykori tagjaival együtt Ködvölgybe vonult, hogy ott megalapítsa Újszikla városát. Beszélik, itt a városvédő istennőt, Szépszeműt várják, s a Villámok urával közös Gyermeket, ki vigasz lehet a sok szomorúságra, mely azóta sújtotta szeretett városunkat, mióta már nem szabadon, hanem parancsra örvendez a sziklaöböli polgár.
Beszélik: nehéz idők jönnek, az új isten lélekszilánkokat óhajt a hűségért cserébe, s híveket, kiknek vérrel kell szolgálatára felesküdnie. De vajon milyen istenség az, aki félelemmel, pusztítással, az “erősebb kutya”-elv alapján szerez hatalmat? S ami még fontosabb: vajon meddig tűrik még Sziklaöböl városának erős szívű, bátor lakosai, hogy egy ilyen istenség akaratának engedelmeskedjenek? Mikor hull le a hályog a szemekről? Lehull egyáltalán?
Beszélik: visszavárják a Szépszeműt… Banbury kapitány hajóját. Talán ők meghozzák Távolrévből a változást…
15 aug
Soha nem látott események történtek meg Corvusszerte, és ezen események nem kerülhették el hőn szeretett városunkat, Sziklaöblöt sem.
Mint azt már egy korábbi cikkben bemutattam, a tenger felől veszélyt és változást érezhetett minden Sziklaöbli lakos, és ez a változás valóban beállt!
Első lépésként a tengerből kiemelkedett egy lény, amelyhez hasonlót élő ember még nem látott; egy több embernyi magas, zöldesen csillogó, mozdulatlan titánszerűség lépett sziklaöböl Kikötőjébe, s ezt az alakot még a mondabeli és rettegett zöld lappány sem bírta visszatartani ettől. A titán szobrokat megszégyenítő nyugalommal állt ezután napokon keresztül; tűrvén hogy a kíváncsi, s jelenlétét nem értő öbliek, élükön a Tanácstagokkal megpróbálják megfejteni a titkát. Arra hamar rájöttek hogy semmiféle fém nem fogja, tehát elpusztítani valószínűleg lehetetlen lenne. Aztán megindultak azok az események, amelyek végső lépéseit még talán nem is tapasztaltuk.. de ne rohanjunk ennyire előre!
Először csak a felhők gyűltek Sziklaöböl felé, szokatlan, vastag pamacsokban; majd vörhenyes színű eső kezdett szitálni belőlük. Ekkor még nem lehetett tudni hogy pontosan mi ennek az oka. Később, mikoron újabb természettől szokatlan események kezdtek történni, voltak akik megsejtették a háttérben mozgó erőket: a Villámúr volt az, aki meg akarta védeni a várost, s ezt hatalmas és erős villámokkal próbálta elérni. Azonban a lény erre sem reagált. Egy hatalmas villám után, amely az embereket néhány percre elvakította és süketítette -volt akit tovább is- a lény már nem állt a kikötőben. A tengeren viszont újabb szokatlan események voltak megfigyelhetőek. Az eddig nem viharos víz hirtelen örvényleni kezdett, s mintegy magába szippantotta a felhőket; kicsivel később váratlanul újabb szokatlan eseménynek lehettünk szemtanúi: a villámok a vízből csapdostak az ég felé.
Mikor ennek a jelenségnek vége ért, a lény előjött a vízből, de ekkor már nem volt annyira robusztus méretű, körübelül két ember magasnak lehetne mérni. Ekkor megszólalt: elmondta hogy ő most már Sziklaöböl új istene, hisze megölte a rég nem látott Villámurat. Néhány elhangzó kérdés után kiderült, hogy Zujmnak szólíttatja magát, illetve Örvénynek – erre utal az általa elvárt hithű köszöntés is, az „Örvendezz az Örvénynek!” is, amit elmondása szerint a hívőinek kell használni. Továbbá kifejtette az iránti nézeteit is, hogy „hinni szükséges – élni nem” ezzel világossá tette az egybegyűlteknek, hogy aziránt nem lesz toleráns, akik nem követik őt. Azokkal szemben viszont, mint azt az ott egybegyűltek, s később a Templomhoz Zujmot követők megtapasztalták, akik őt elfogadják istenüknek, azok áldásokban részesülnek, és Zujm kegyességéből.
A hirtelen jött isten megreformálta a templomot -lerombolta a régi oltárt, és újjáépítésre szólította fel az új papjait- a Városházát megszüntette, hiszen önmagát nevezte ki a város vezetőjének, s a Városháza régi épületéből Ispotály készítésére szólította fel az újdonsült gyógyítót.
Az Örvény reformjai közé tartozik az is, hogy a városban új tisztségviselőket nevezett ki. Ezen új tisztségviselők között akad olyan is, aki már korábban is ellátott felelős posztot.
De akadtak olyanok is, akik nem fogadták el Zujmot, s továbbra is Szépszemű és Villámúr hitét tartják magukénak. Ők, egészséges életösztöntől hajtva -hiszen „hinni szükséges, élni nem”- elhagyták a várost, és a Ködvölgy határában alakítottak ki maguknak egy egyelőre még kezdetleges települést, melyet Újsziklának neveztek el. Egyelőre úgy tűnik hogy Zujm nem akarja lerombolni a telepet, de nem lehet tudni hogy a türelme és toleranciája meddig tart.
Összefoglalva az eseményeket, és hozzátéve mindazon benyomásokat, amiket személyesen is tapasztaltam: Zujm megjelenése megosztotta az embereket, de remélhetőleg a város felvirágzását fogja okozni. Az eddigi rendeletei alapján azt kell mondjam: ártani biztosan nem akar nekünk, hű Sziklaöblieknek.
És ne felejtse senki: örvendezz az Örvénynek!
10 aug
A városban napok óta szóbeszéd kering, hogy új tagokkal bővül a városőrség, így hát útra keltünk, hogy kiderítsük az igazságot.
Az utcát járva a polgárokat kérdezgettük, mit tudnak a dologról. Többen is láttak járőröző Sziklaőrség csapatokat, de meglepetésükre tele voltak új, fiatal arcokkal. Kételkedve figyelte a polgárság a munkájukat, sokan kérdőre téve megbízhatóságukat és érettségüket, főleg, miután egyik tagjukról kiderült, hogy köztörvényes tolvaj.
Megkérdeztünk pár járókelőt, mit gondolnak az újoncokról:
Estel, a gyümölcsárus:
Mostanában egyszer sem láttam itt járőrözni őket. Már azon gondolkodtam, hogy elmegyek a Városházára panaszt tenni. Nem tudom mit művel mostanság az őrség, de kezd elegem lenni belőlük. Ha csak egyszer is kár lesz az árumban a mocskos tolvajok miatt, egyesével pofozom fel őket, akár újoncok, akár nem.
Odin, a kovács:
Egyszer láttam má’ őket errefelé, valami hegyesfülű vezette őket, de az igazat bevallva, elég satnyán nézett ki az a sok pengevékony, csenevész újonc. Egyelőre nem szívesen bíznám rájuk a biztonságom.
Verselus, a kereskedő:
Nap, mint nap hozom be a városba a friss árut, de nem láttam változást a biztonságban se a kapuknál, se a belvárosban. Szerintem megfelelően dolgoznak az újoncok, bár egy kicsit én is kételkedem érettségükben, nem biztos, hogy harc esetén is ilyen hatékonyak lennének.
Szemlátomást a bizalom megrendült a Sziklaöbli őrségekkel kapcsolatban, amit jelek szerint három új kapitány próbál visszaszerezni. De vajon a kinevezett kapitányok tudják a dolgukat? Erre egyelőre nem sokan tudják a választ, de mindenki reméli, hogy városunk biztos kezekben van, ahogy az elmúlt időkben is. A nap végére sikerült beszélnünk egy kicsit a Sziklaőrség újonnan felavatott kapitányával is, aki próbált biztosítani arról, hogy minden megfelelően megy, az újoncok tökéletes munkát végeznek és kifejezetten lelkesek.
Mi azonban inkább látni, mint hallani szeretnénk a sikeres őrjáratokról, így folyamatosan figyeljük munkájukat és minden fejleményről tájékoztatjuk a lakosságot a következő tudósításban.
Billie, a város szeme és füle