Sziklaöböl - A víz és a föld nászának városa
15 aug
Változnak az idők, már semmi sem ugyanolyan mint régen.
Beszélik: megjelent a hajósoknak a Zöld Lappány, volt, aki láthatta is a város mítikus lényét a habokból kiemelkedni a távoli sziklák közt, más meg halakat látott, mik úgy ugráltak, hogy szinte sistergett belé a tenger máskor békés vize. Beszélik, hogy aztán meg megjelent valami más is ott, valami elképzelhetetlenül hatalmas, s harcolt; előbb a Lappánnyal, aztán pedig valakivel, aki Villámúrnak, a 120 éve nem látott istenségnek mondotta magát.
A Nimmad szekta “egyik fele” - Szépszemű Istenasszony társa, az Erőslándzsás eljött hát, ismét, közénk, hogy megvédje városát, Sziklaöböl hívő polgárait. Beszélik, hatalmas harc volt, villámok csapkodtak, véres eső hullott alá az égből a bámészkodókra, s bizony az istenség alul maradt azzal a másikkal szemben, ki életek kioltása, vér hullása által szerezte hatalmát.
Az a másik pedig Zujmnak, az Örvénynek hívatja magát, majdnem négy ember magas, otthona a Kapuk Temploma.
Beszélik, hogy nincsen már SziTa, nincsen Főpapja sem a Nimmad közösség egykori szent helyének, csak Zujm kegyeltjei vannak, s nincs biztonságban senki emberfia, aki merészel nem örvendezni az örvénynek.
Beszélik, hogy Angelius Mor-Bain, s leánya, a fiatal Ralishael, - kit a “jóságos” nagyúr, az örökösen örvendező Zujm elnémított, csak mert a gyermek Szépszeműhöz imádkozott annak csúfosan lerombolt oltáránál - no meg egypár Szellemlovag a Tanács egykori tagjaival együtt Ködvölgybe vonult, hogy ott megalapítsa Újszikla városát. Beszélik, itt a városvédő istennőt, Szépszeműt várják, s a Villámok urával közös Gyermeket, ki vigasz lehet a sok szomorúságra, mely azóta sújtotta szeretett városunkat, mióta már nem szabadon, hanem parancsra örvendez a sziklaöböli polgár.
Beszélik: nehéz idők jönnek, az új isten lélekszilánkokat óhajt a hűségért cserébe, s híveket, kiknek vérrel kell szolgálatára felesküdnie. De vajon milyen istenség az, aki félelemmel, pusztítással, az “erősebb kutya”-elv alapján szerez hatalmat? S ami még fontosabb: vajon meddig tűrik még Sziklaöböl városának erős szívű, bátor lakosai, hogy egy ilyen istenség akaratának engedelmeskedjenek? Mikor hull le a hályog a szemekről? Lehull egyáltalán?
Beszélik: visszavárják a Szépszeműt… Banbury kapitány hajóját. Talán ők meghozzák Távolrévből a változást…
You must be logged in to post a comment.