Sziklaöböl - A víz és a föld nászának városa




Pletyka

A pletyka valószínűleg sziklaöbli találmány, s ha tényleg az, akkor itt, a kötélverők során találták fel!

Elesett sutyorgás két kötélverő mester és két hosszú korty között:

-Láttad koma azt a sok katonát a Lappány előtt? Aszondják, visszajött a tanács, oszt ezentúl a Lappányba kell majd befizetni az adót!

-Há’szen én már eddig is adóztam oda koma!  - vigyorog a másik.
-Ha már adószedő, legyen bögyös, faros lappánytündér inkább, mint templomőr!

… mert a kötélverők értenek a politikához…a vérükben van, akár a jó vörösbor!

A fürdő

Hát elkészült végre a fürdő. Két részből áll, egy fedett és egy nyitott medence teszi ki a fürdőt, és természetesen a kis tó ahonnan a gyógyvizet is kapják. A fedett medencét körkörösen épített fa házikó veszi körül, itt rossz idő esetén is lehet fürödni, gyógyulni. A medence mellett egy kiszolgáló helyiség is van, ahol az utcai viselettől meg lehet szabadulni (külön a férfiaknak és a nőknek), ágyékkötő viselése kötelező a medencékben, a szégyenlősebb hölgyek háromszög alakban összehajtott kendőt köthetnek a keblükre. A medence körül a falon az építő mesterek keze nyoma figyelhető meg. Szó szerint, hiszen agyaglenyomat őrzi a kézlenyomatokat. (Leonard, Zeren, Seladon apó, na és a lányok Nat, Synia, Fabu, Aliana. Ha valakit kihagytam, szóljon.) A fő helyen természetesen Alf mindkét keze nyoma, hiszen, ha Ő nem gondoskodik a munkásokról, akkor nem itt tartanának. A medence, kis csobogón keresztül kapja a vizet, ami jó meleg, a fala színes hasított kövekkel van bélelve, ha jól megfigyeli az éles szemű szemlélő, olyan mintha nimfák táncolnának a vízesés alatt. A használt víz egy alagúton keresztül folyik a szabadba, ahol,a mészkövek, bazalt tufák, vannak elhelyezve, a természetes víztisztítás miatt, innen kerül a kinti medencébe a víz, ahonnan ugyanilyen úton kerül vissza a kis tóba, melynek szélén tündérliliomok, gyertyasás és egyéb növények gondoskodnak a víz tisztaságáról. Ha valaki ide betéved nem csak a teste, hanem a lelke is felüdül a látványtól.

Vívó verseny

Dr. Helm Lovag komornyikja érkezik, arca fennkölt, szeme ragyog. Büszkesége nem alaptalan, a Sziklapöröly Nemesi Házat szolgálja. Közhíreket jött szolgáltatni a Szócsőnek, mely a várost jobbá, az embereket bölcsebbé teszi.

“Közhírré Tétetik!

Az a versenyző, aki a Hét Lovag Vívóiskola kardvívó-versenyén a legjobban teljesít. A Sziklapöröly nemesi család által ajándékban részesül.

Örvendezz az Örvénynek!

Ünnepelj Te is! Ünnepelj velünk!”

Nász ünnepély

A szertartás.

A Belvárosban, a Kapuk Temploma előtti téren a Tudósok Szabad Páholya klán ünnepélyes felvonulása a térre.
Utána: Ünnepi beszéd a klánvezér részéről a városlakóknak. A klán gyógyító mágusai egy látványos varázslattal nyitják meg a sziklaöbli Nász-ünnepélyt.

A szertartás utáni vigasság
A szertartás előtt a Templom Őrség sorfalt áll, azután díszmenet a Kikötőbe, hol a Tenger és Szikla nászának jelképeként mindenki egy követ dobhat a tengerbe.
Az ott felállított színpadon színházi előadás.
Főszervező: Nimuwyel Arean. Szereplők kerestetnek!
Azt követően Nászvers-verseny.
Versenybírónak lehet jelentkezni Zephyrin de Arcless-nél.

A Kőkapu téren ünnepi gwuff-verseny ideiglenesen felállított színhelyen.
Csak fogadásokat lehet kötni Zephyrin de Arcless-nél.

A Kikötő-városban, a Zöld Lappány utcáján díszes forgatag!
- Kereskedők különböző árucikkei
- Zsonglőrök.
- Kés-dobálók versenye
- Artisták.
- Tűz-zsonglőrök.
- Hét Lovag Vívóiskola fagerendákkal elkerített kardvívó-versenye

A Zöld Lappány Fogadó este Nász-bál!
Nász-báli királynő és király választás.

Az ünnepélyre a helyszínek szürke-kék díszbe öltöznek.
Az ünnepély alatt a Fogadó a Zsugorihoz és a Zöld Lappány Fogadó is várja vendégeit!

  • 0 Comments
  • Filed under: Helyi hírek
  • Lappányi locsogás

    Ellesett beszélgetés a Lappányban, mely megesett Szilaj Hebrencs halász és jókomája Sajta Kemenc rakodó munkás között, kik nagy barátai a Lappány tündéreinek, no meg a jóféle bornak.

    - Te pajti! Ezek a menekült elfek úgy gyülekeznek a városban, mint kiöntött halbélre a sirályok! Azt beszélik a kikötőben, hogy a külvárosi bozótosból kivágtak egy kertre valót, s újholdkor az Öreg Kőnél gyereket áldoznak erdei isteneiknek! Vadak ezek pajtás, én mondom, civilizálatlan erdőlakók!

    Bölcs bólogatás, majd…

    - No…igyunk, ne csak beszéljünk!

    Hosszú korty után:

    - Bizony úgy vagyon az koma! Kell a gyerekek vére a linissához!

    S újabb hosszú kortyok következnek, míg a város két “bölcse” az asztal alá nem dűl.

    Felajánlás

    Közhírré Tétetik!

    Én Sziklapöröly Baltazár, a híres Tengeri Céh kérését meghallgatva, magánvagyonom terhére, Nemesi Házam dicsőségére és a Hadurak Klán hírnevének gyarapítására 20 mithrillt ajánlok fel a hajóik javításának költségeit ily módon segítvén.

    Sziklapöröly Baltazár
    sk

    Ötbányai ünnepélysorozoat

    Az Mógelnek Dicső Városa, Ötbánya
    Várja Vahadnak híveit,
    Kiknek Hite erős, Ereje félelmes, Kalandvágya végtelen!

    Az Mógelnek Dicső Városa, Ötbánya
    Megbocsájtást kínál Nektek, Érkezők,
    Kik eleddig üldöztétek Az Dicső Hit Harcosait,
    Kik eleddig nem ismertétek Vahadnak fényét.
    Legyünk Testvérek az Dicső Mógel oltalma alatt!

    Az Mógelnek Dicső Városa, Ötbánya
    Ez Érkezők havában megnyitja kapuit
    Mind azon Vaharis előtt,
    Kiknek elege van az üldöztetésből, bujkálásból.
    Hatalmas Istenünk, Mógel áldásával
    Biztonságot, megélhetést kínálunk Nektek!

    Az Mógelnek Dicső Városa, Ötbánya
    Hatalmas Mógelnek Dicsőségére emelt templomának
    Avató ünnepségére, az azzal egybekötött
    Áldozat-felmutatásra, S az azt követő Utcabálra
    Négy égtáj Vahad-híveit várja tárt karokkal!

    Az Mógelnek Dicső Városa, Ötbánya
    Ez Érkezők havában várja
    Mutatványosok, Mulattatók, Cirkuszok hadát,
    Szórakoztatókat, Kereskedőket, Szerencsejátékosokat,
    Színtársulatokat, Fogadóirodákat, Bordélyházakat,
    Kik a folyamatos ünneplés érdekében
    Szabad sátorverési jogot kapnak
    Az Dicső Mógel templomünnepének egész idejére!

    A Céh üzenete

    Közhírré Tétetik!

    A Tengeri Céh különös, nem mindennapi ajánlattal áll elő a Sziklaöbölben élő klánok részére.
    Rufus kapitány felmérte a hajókon keletkezett károkat, s úgy döntött, ideje egy átfogó hajójavításba kezdeni, amihez a helyi klánok segítségét is kérné!

    Ha vannak olyan Sziklaöbli klánok, amelyek vállalkoznának eme feladatra, kérem jelenjenek meg a Kikötő - negyedben, vagy küldjenek egy üzenetet Rufus kapitánynak címezve.

    A Céh minden segítséget elfogad, s MEGHÁLÁL!

    Gwuffos hozta üzenet

    Egy gwuffos járja végig a várost. Karcsú fiú ül rajta, egyszerű ruhában, fején fekete kendő, ami fél szemét is takarja, helyke bajsza, kecskeszakálla illatos viasztól meredezik. Ahol lehet lelassítja hátasát és beszédbe elegyedik a polgárokkal.
    “Két új klán telepedett le nálunk. Hogy ki adott rá engedélyt? Valaki bizonyosan…
    A nevük? Azt hittem maguktól tudom meg, atyámfiai. Járjanak nyitott füllel, lesznek itt még dolgok…”

    Borgar felhívása

    Szikla Öböl Polgárai!

    Szerény személyem Borgar Gorhak Távolrév Ex Orkjóléti Minisztere, Corvus Pörölye zsoldos csapat fő Nagy Moffja egyenes ági leszármazottja vagyok a Nagy Borgar Gorhaknak ki az Irtóztatok törzs feje volt az Ork Cirkusz igazgatója, Távolrévi Aréna tulajdonosa, Asztalos céhek tiszteletbeli felkent lovagja, Hobgoblin hadi árvák gyámolítója. Ki a legtökösebb verekedő, bujálkodó hím címzettje. Irtóztató kereskedelmi hadi fregatt tulajdonosa. Corvus egyedüli üzlet orkja.
    Calan Incicus egyedüli fojtogatója. S örök béke barátja.
    Ezúton szeretném bejelenti, hogy hála Távolrév kincstárának egy jelentős összeggel rendelkezem. I Cikornya De Smukk Gnóm Királyának meghalgatolagos engedélyével! Béke poraira!
    Ezen jelentősebb vagyon felhasználásával létre kívánok hozni egy zsoldos csapatot. Így aki munka nélküli, avagy unja a fejét én könnyű s jó fizető munkát, zsoldot kínálok! Szerencse vadászok, harcosok, kistilű s nagystilü tolvajok, orvgyilkosok, s más egyéb faj s szakma birtokosai ne kíméljetek!
    Keresetek meg, hisz én életcélt s védelmet, s a jövőre alapot kínálok nektek!

    Maga Shanzaberon mondta ezeket a szavakat ki dicső harcos félork volt:
    Mirólunk a mai naptól fogva a világ végezetéig úgy emlékeznek majd, mint a szerencsés kevesek, a testvérek csapata. Mert az, aki ma a vérét ontja az oldalamon, az örökre a testvérem lesz.

    Tisztelettel
    Borgar Gorhak Ex  Orkjóléti Miniszter Nagy Moff