Sziklaöböl - A víz és a föld nászának városa




Sziklaöböl városát megszállta az őrület! Bármerre nézek, szerencsesütit majszoló városlakókat látok, s úgy röpködnek a hógolyók, mint az orkvonulás idején a nyílvesszők. Elment az esze mindenkinek? Vagy egy újabb járványt küldött ránk a vahad, amely az elmét támadja meg?

…és az őrület terjed! Írnék még róla, de nem tudom a pennát a kezembe venni, mert tele van szerencsesütivel, meg egy kicsit el is gémberedett a sok hógolyógyúrástól!

Sziklaöblöt már semmi sem mentheti meg! Ránk borult a szerencsesütis, hógolyós átok…

A 627. év kocsmája

A Kocsmárosok Céhe az Érkezés 627. esztendejében is versenyt ír ki az év kocsmájának díjáért. Nevezni a Törpék havának 20. napjáig lehet a Céh részére eljuttatott 5 lélekszilánkkal, illetve a kocsma nevével és városával.
A Céh a nevezetteknek első feladatául a fenyőállítást adja ki, hogy az ez idő tájt szokásos dicső törpe hagyományokra így emlékezzünk. Ennek a feladatnak a végrehajtásáért minden kocsmatulajdonos 5 lélekszilánkot szerezhet.
Ezt követően kezdődik a Süvöltő havában a szokásos nagy verseny, amikor megnézzük, melyik kocsma képes a legnagyobb forgalommal zárni a következő három hetet. A nyertes kocsma üzemeltetője 100 lélekszilánkkal lesz gazdagabb, és dicsekedhet a 627. év kocsmája díjjal.

Sok sikert minden nevezőnek, a többieknek pedig egy kupicával vidámabb napot!

Sörhas Sigfrid

//Az 1. feladat tehát egy fenyőállítás. Ha ez megvan, kérlek, értesítsd a város Mesélőjét, aki miután leellenőrizte a feladat végrehajtását, küld SaPinak egy üzenetet, melyben megírja az üzemeltető klán nevét. Ha több klán van vagy a tulaj nem tartozik klánba, de valakivel megállapodott, akkor azt írjátok meg a Mesélőnek, hogy továbbíthassa.
A 2. feladatnál ezúttal az a lényeg, hogy hol lesz a legtöbb beírás. Nem számít, honnan indul a kocsma, az helyzeti előny lehet. Javaslat: 30 napos archiválási idő, és gyakori ellenőrzése a maximális bejegyzések számának. 1 oldalra 20 bejegyzés fér el.

Sok sikert!//

  • 0 Comments
  • Filed under: Helyi hírek
  • Gyilkosság vagy pletyka?

    Szörnyű, és tragikus esemény rázta meg a Sziklaöböl külvárosában élő lakosságot. Megöltek egy gazdag ház minden lakóját, és vagyonuk nagy részét elvitték, és a szörnyűségek tetejébe, a reggel érkező szomszédok két -szintén halott- város őrt is találtak. Ők így nyilatkoztak az esetről:
    - Borzalmas látvány volt. Frida elindult, hogy a megszokott teát együtt töltse el a szerencsétlenül járt házaspárral, de mikor kinyitottuk az ajtót, és az émelyítő szag, és rémálomba való látvány fogadta. Frida kétségbe esett teljesen, sikítva szalad haza, és újságolta el nekem, hogy mi történt. Én nem hittem neki, de mikor saját szememmel is láttam maga is bele borzongtam. Hihetetlen, hogy a mi városunkban, ilyesmi megtörténhet. Rögtön értesítettük az őrséget a történtekről és

    A házaspárt a szobájában találták meg. Álmukban lelték halálukat. Az egyik sziklaőr homlokára rá volt tűzve egy cédula:
    ~”Éljen a legendás Sziklaöböl, a rend, és a fegyelem városa.*
    u.i: Kellemes Nászünnepet mindenkinek! “~
    Csak azt tudjuk javasolni mindenkinek, hogy jobban figyeljenek oda a zárakra, és készüljenek fel minden eshetőségre, és bízzunk a Sziklaöblöt védelmező őrökben!