Sziklaöböl - A víz és a föld nászának városa
8 dec
A Kocsmárosok Céhe az Érkezés 627. esztendejében is versenyt ír ki az év kocsmájának díjáért. Nevezni a Törpék havának 20. napjáig lehet a Céh részére eljuttatott 5 lélekszilánkkal, illetve a kocsma nevével és városával.
A Céh a nevezetteknek első feladatául a fenyőállítást adja ki, hogy az ez idő tájt szokásos dicső törpe hagyományokra így emlékezzünk. Ennek a feladatnak a végrehajtásáért minden kocsmatulajdonos 5 lélekszilánkot szerezhet.
Ezt követően kezdődik a Süvöltő havában a szokásos nagy verseny, amikor megnézzük, melyik kocsma képes a legnagyobb forgalommal zárni a következő három hetet. A nyertes kocsma üzemeltetője 100 lélekszilánkkal lesz gazdagabb, és dicsekedhet a 627. év kocsmája díjjal.
Sok sikert minden nevezőnek, a többieknek pedig egy kupicával vidámabb napot!
Sörhas Sigfrid
//Az 1. feladat tehát egy fenyőállítás. Ha ez megvan, kérlek, értesítsd a város Mesélőjét, aki miután leellenőrizte a feladat végrehajtását, küld SaPinak egy üzenetet, melyben megírja az üzemeltető klán nevét. Ha több klán van vagy a tulaj nem tartozik klánba, de valakivel megállapodott, akkor azt írjátok meg a Mesélőnek, hogy továbbíthassa.
A 2. feladatnál ezúttal az a lényeg, hogy hol lesz a legtöbb beírás. Nem számít, honnan indul a kocsma, az helyzeti előny lehet. Javaslat: 30 napos archiválási idő, és gyakori ellenőrzése a maximális bejegyzések számának. 1 oldalra 20 bejegyzés fér el.
Sok sikert!//
You must be logged in to post a comment.