A süvöltők hava a Tél legzordabb hónapja, mikor is az érkezők bevackolódnak kicsiny fészkeikbe, összebújnak kedvesükkel, hogy tavasszal a gólya rászálljon házuk tetejére. Azonban ez az időszak sem tart örökké, és a hónap végének közeledtével már a tavaszra gondolunk, és csalogatjuk azt. Ezért a hónap utolsó szombatján összehívunk mindenkit, kinek kedve van, hogy így temessük a telet és szívünkben ágyunkban teremtsük meg a nyár forróságát.

Corvus Apraja Nagyja!

A tavalyi nagy sikerre tekintettel, idén ismét megrendezésre kerül a Vágy- és Kéjjele nevű álarcos rendezvény, ahol egy egész éjszakán át az erotikáé a főszerep a sziklaöbli Zöld Lappány Fogadóban.
Ezen az egy éjszakán nem számít a rang, a külső, csak a forró hangulat, és az, hogy közelebb hozzuk a párokat és facér hölgyeknek, uraknak kötetlenül találjunk kedvest, akár egy forró éjszakára is.
A megjelenés kötelezően legalább álarcban!

Néhány program ízelítőnek:

-Meddra megnyitja az estét- erotikus műsor
-Erotikus tárgyak bemutatója, melyek a helyszínek megvásárolhatók
-Tánc, zene, eszem-iszom
-Pormedri fogó, tengerész kereke, lukralövő
-Jelmezverseny és kiválasztjuk a bál legszebb párját
-Kulcsot a szívedhez lakat randi.(Minden facér hölgyemény kap egy lakatot, amit az övére, nyakára, ruhájára tehet, és minden facér kap egy kulcsot, amelyik nyitja valamelyik lakatot)

Várunk hát mindenkit szeretettel a süvöltők havának 30. napján.

A Kőkapu téren megnyitotta kapuit a Lomb Légió kiképző tábora. Jellegét tekintve ez Corvus-on az első ilyen tábor, és mint Vasmarok Zomortól, a Lomb Légió vezetőjének atyjától és az ötbányai törpe seregek vezérétől megtudtuk, azért Sziklaöbölre esett a választás, mert ´ez tűnt a legpraktikusabbnak. Ettől függetlenül a többi városban is napokon belül megjelenünk, hogy kicsiket és nagyokat megtanítsunk a fegyverforgatásra.´

Emellett a Légió kiképzőket is vár, akik a Légió munkáját segítve a jelentkezők képzésében vesznek részt.

Egy, két, há’, irány a Légió!

Egy lelkes ifjú

- Kérem! Csak egy falat kenyeret!
Mondta a koldus, ki a Belváros szélén ücsörgött egy sarkon. Hajdan módos polgár volt, feleséggel, egy erős fiúval, kinek még katonai pálya is dukált volna a Sziklaőrség falai közt. Aztán a világ megváltozott. Elvesztette házát, családját, életét, de a Sziklaöbölbe vetett hitét nem, életének története nem engedte meg neki, hogy elfeledje a múltat, habár büszkesége már szinte teljesen kikopott. A hajdani erős tartásnak nyoma sincs, kivéve ha meglátja a Templomőrök fényes páncélját, kik elé mindig méreteset köp az utcán, meg is van olykor az eredménye, pár rúgás, egy-két nap cella, ami persze néha még jól is jön a hideg esték ellen…
Egy fiúcska fél kiflijét nyújtja, s a foghíjas orcára vigyor kél.
- Köszönöm kölyök. De hagy adjak én is valamit. Egy mesét.
A gyermek nem sokat gondolkozik, hogy meghallgassa-e a megtört lelket, s hát egy mese mindig jól jön az ifjonti léleknek, lekuporodik a fal tövébe, s várakozóan tekint a koldusra, ki éppen megejti az első törést a fél kifliből, minden morzsát óv, s befal, láthatóan már napok óta nem evett efféle étket, ám végül a középkorú egyén kihúzza magát, s mintha csak levetkőzné szegényes sorsát, hangja büszkévé válik, s erőteljessé, mint tán egykoron volt.
- Itt éltem, nem is túl messze a Zsugori és a Városháza közt félúton. Kötélveréssel foglalkoztam. Nyáron a karavánoknak dolgoztam, télen a Tengeri Céhnek. Kötél mindenkinek kellett. Szerettek az égiek. Szép asszonyom volt. Adel levendulás hajának illatát máig érzem a tengeri szélben. S ha a napba nézek látom a fiam büszke arcát. A Felderítőknél, nagy jövő előtt állt…
Nagy sóhaj szakad fel a férfi lelkének mélyéről, aztán végül legyűri a gombócot, mely szavát megfojtja pár pillanatra, s újra kihúzza magát.
- Aztán megváltozott minden, egyik napról a másikra, Zujm kiemelkedett a Tengerből, s olyat tett, melyet a halandó elme fel sem foghat, véreső hullott, villámok cikáztak, az ég és az örvénylő erő viaskodott, s végül a bitorló győzedelmeskedett, meghasadt a szent oltár, s az Érkezők legősibb Templomának kövét véráztatta, hitetlenek, esküszegők, csalfák vére, kik új hirtelen született hamis hitükben fürödtek, azonban legjavukat a félelem, avagy a hatalom iránti vágy tüze hajtott. A félelem nagy úr fiú, ezt jól tanuld meg, de sokszor a bátraknak hatalmas árat kell fizetniük…
Láthatóan kissé elábrándozik, ám végül ajka énekre nyílik, hamiskás a hang, ám az ezeddig megtörtnek tetsző tekintet, mintha melegebb lenne, mintha ezen mese lenne számára az utolsó kapaszkodó a világba, az utolsó dolog, amiért még érdemes élni, hogy elmondja azoknak, kikben él még a régi kor egy-egy morzsája, valami abból az időből, amikor még lehajoltak egymáshoz az Érkezők, s nem átgyalogoltak a másikon égi hatalmak szavára.

Elmúlt egy kor, melynek végét nem moshatja vér,
Elmúlt egy kor, melynek emlékét acél nem törheti szét,
Eljött egy kor, melyben nem vész el a múlt,
Eljött egy kor, melyben kétséges még az út.

Eljött az idő, indulni kell, mert így lehet csak béke,
Eljött az idő, búcsúzni kell, mert így kívánta egy akarat,
Eljött az idő, mikor talpra kell állni, mert ez lészen a sors,
Eljött az idő, mikor hinni kell, hogy újra lészen egy szebb kor!

Újszikla a hely, hova énekelve tartunk,
Újszikla a föld, hol jövőnket látjuk,
Véres lesz, fájdalmas, halandó testet törő,
Ám hisszük Szépszemű velünk lészen az úton, s az eljövendőn!

Ezt hallottam az utcánkban, s a hév elragadott, mennem kellett, mert már a fiam is ott állt köztük, s Adel is velem tartott. Újra volt hitünk, újra volt reményünk. Pedig kevesen voltunk csupán, pár tucatnyian tán. De azok a harcosok, a vértjükben, a zászlaikkal, s ajkukon Szépszemű nevével valami olyat értettek meg velem, amit azóta sem feledhetek. Bátornak lenni sokszor ostobaság, ám ilyenkor méretik meg a lélek… Akkor és ott megesett, hogy polgárok nagyobb bátorságot mutattak, mint meglett veteránok. Sokan mondják a hit próbája volt, ám én nem hiszem. Az Sziklaöböl földjének, sziklájának, s a belé vetett magoknak volt a próbája.
Kivonultunk békében, bár tudtuk, hogy számukra mi ellenségekké leszünk. Tudod fiú. Az Érkezők nem szeretik látni a másik utat, nem szeretik érezni a terhet, amit döntéseik miatt vállalniuk kell. Mi teher voltunk. Újszikla egésze egy nagy kő volt, melyet mérhetetlen súlyú lelkiismeretből faragot ki az idő, s helyezett az otthon maradtak vállára, egy fényes folt, ami rosszul mutatott a megannyi plecsni mellett, amit a városban kiosztottak.
Láthatóan kissé elmereng a férfi, keresi a szavakat, hol is folytassa, mert nem akar elkalandozni, és nem is akarja untatni az őt megszánó fiúcskát. Egy torokköszörülés, s egy fejvakarás után végül a történet is folytatódik.
- Újszikla nem volt nagy, egy őrtoronyból, egy vadászházból állt, melyek mellett ott volt, az Oltárkő. Ott hasadt el a Zujm által elnevezett penge, a ”Hit védelmezője.” Nelhez Felnain, a hős, kitagadott Szellemlovag volt az, ki tán elsőnek meglátta hibáját. S végül ellent mondott a hatalom csábításának, nagymesterével tartott, s feláldozta a gonosz fegyvert. A városban vérrel áldoztak az új erőnek, míg mi felhasítottuk a fémet a régi égiek dicsőségére, s dal fakadt ajkunkon.

Elfog törni a penge, melyet Zujm nevezett el!
Elfog törni a penge, mely által új hit ébredt fel!
Elfog törni a penge, hogy újra kovácsolódjék,
S egy olyan erőt szolgáljon, mely ismeretlen még!

Feláldoztatik a penge, hogy megtérjen egy lélek,
Feláldoztatik a penge, melyen át hívő lelkek választ remélnek,
Feláldoztatik a penge, hogy egy ifjú szíve kitartó legyen,
S által Újszikla fénye örökké élhessen…

Ott azon az estén Szépszemű velünk volt, aranyló pillangót láttunk, melynek szárnya gyönyörű íriszeket mintázott, olyat melyhez foghatót Érkező sosem láthatott tán azóta, s akkor azt hittük van remény, talán nem vész el lelkünk a gonosz akarat kegyetlen földjén, Ködvölgy peremén…
Köhögés szakad fel a férfi torkán, s ekkor a fiú számára egyértelművé válik, hogy megfázott az alak, ám ez ellen nem igazán tud mit tenni, neki sincs igazi otthona, nem lenne hova vinnie a férfit, de talán idővel, talán a remény segíthet, talán a mese bölcselete utat mutat, felfedheti az ösvényeket.
- Pár napig nyugodtan éltünk, békésen. Élelmet gyűjtöttünk, rendeztük a készleteket, terveztük a jövőnket, s sokak csatlakoztak még hozzánk. A híres Nahren del Athor, és a Démonhold tagjai, vagy éppen említhetném Varjas Gorath-ot a fél-orkot, kinek vadászatban nemigen volt párja. Ám a vidék ellenünk munkálkodott, megérezte az élet ízét, s rá szomjazott. Csontvázharcosok és Ghoulszolgák csapata rontott ránk, a homály bekúszott Újszikla falai közé, féltünk, rettegtünk, de a harcos férfiak kint maradtak, az asszonyok a Vadászházba húzódtak, azon az estén sok hős született, Rob Langwill lovaghoz méltóan pusztította a démoni lényeket, kardja úgy táncolt, miként én azt addig képzelni se mertem. Jaq on-Daer pedig Villámúr harcosához méltóan sújtott le, a Halálangyal tán még a holtak megaszalódott szívében is félelmet keltet. Ködvölgy azon az estén veszített, ám Újszikla győzelmének ára nagy volt. A fiam elesett, s sok volt a sérült… A feleségem Felis Galathan tudósasszonynak köszönhette életét, sőt a házban lévők valamennyien, az asszony ősi anyai haraggal őrizte mindazok életét kik nem értettek a fegyverforgatáshoz, az elme erejével védelmezett…
Nincs egy kis vized kölyök?!
Kiszáradtam…

Ím, hol a város szegényeire is gondoltak a Lappányban. Meddra kisasszony hirtelen jött árverezéssel segítette meg a város megszorultjait, hogy a Fenyő ünnepe számukra is hozzon egy kis örömöt. Blaise kapitány a Szellemsárkányból, és Narazdil Tisseum a Corvusz Pörölye klánból háromezer aranyat gyűjtött össze azért, hogy Meddra kisasszony egy csókjával jótékonykodjon. Most már mi is elmondhatjuk, hogy a Lappányban olyan aranyszívű tündér lakik, akinek egy csókja is sokat ér. Az Istenek áldják meg a jótékonykodókat, és tartsák meg jó szokásukat!
Természetesen a havi akciója még mindig tart a fogadónak, aki megcsókolja Meddra Aequtissát, annak jár egy ingyen ital.

Éppen a Törpék havában, annak is második hetében, de persze jó pár emberöltővel ezelőtt történt, hogy a Szellemlovagok és a Szellemsárkány között együttműködési szerződés kötettett, mit kézjegyével annak a kornak két jeles személye, Edin Grotemar és Zazeerath Zedric hitelesített. Nagyanyám atyja, néhai Morganus D’Ogier, a Szellemlovagok akkori legátusa, diplomatája hagyatékát kutatva találtam rá ezen dokumentumokra, melyek alapján bátran állíthatom, a híres Capitana emléke nem csak a Szellemsárkány pallóin elevenedhet meg jelen korunkban is, de éppúgy a Szellemlovagok termeiben, sőt, kívánatos lenne, hogy Sziklaöböl teljes polgárközössége is többet tudjon azon dicső elődeinkről, akiknek a jelen békéjét és jólétét nagyban köszönhetjük. Azon szerencsések közé sorolom magamat, akik hallhatták annak a korszaknak regéit, így már gyermekfejjel megismertem a családi legendárium azon fejezeteit, melyekben szerepelt a tengerek bátor hősnőjeként lefestett “Zazee”. Dédapám akkortájt már meglett ember volt, és aki ismerte őt, tudta róla, hogy többet morgolódik, mint ahányszor a tenger habja lemossa a parti sziklákat ‘Öbölben, de Zazee azon kevesek közé tartozott, akit igazán sokra, sőt jó barátjának tartott. Pedig vészterhes idők voltak azok, sorra érkeztek letelepedni szándékozók Sziklaöbölbe, az őslakosok pedig meglehetősen bizalmatlanul fogadták a más nagyvárosokból átköltöző fegyverforgató csoportokat, nemes házakat, avagy polgári szervezeteket. Hosszasan lehetne sorolni a Capitana érdemeit, kezdve azzal, hogy mekkora erőfeszítéseket tett mind maga, mind pedig legénysége a Kikötő-negyedben a béke és közrend megteremtése és fenntartása érdekében, de ezeket nálam bizonyosan jobban össze tudnák szedni a történészek és régi korok ismerői. Az viszont vitathatatlan, s büszkén csatlakozom az ezt pártolókhoz, hogy Zazeraath Zedric példája, élete és munkássága méltó rá, hogy tovább éljen emlékezetünkben és hirdettessék a jelen és eljövendő generációknak. Zazee emléke valóban tovább él…

Sziklaöböl, emlékezz nagyjaidra!

Évek óta vezetem már a klánt, és a hajót. Évek óta munkálkodom a Városért és a Klánért, akiket mindennél jobban szeretek. De honnan indult mindez? Hogyan lettünk kétes hírű távolrévi kalmárokból Sziklaöböl Tengeri Céhének büszkeségei, és a Parti Őrség vezető klánja, és Corvus szerte megbecsült kereskedők?
Nekem már „könnyű”. Én kapitánynak születtem. Erre neveltek. Az apám Fred is az volt, és az ő apja Mortimer is. Sőt már az ő apja Balage is. Bár ő még egyszerű cápavadászként kezdte, de a lényeg az ő életében történt…
Mára már a legendák homályába vész a név, és talán csak a Városi Tanács irattárában, meg a családom naplóiban lelhető fel. Mégis az ő volt az, aki a klánt elindította a nagyság útján.
A hírhedt Nicandros és társa Black Boy örökébe lépő Zazeerath Zedric volt, aki páratlan érzékkel kormányozta a klán hajóját hol nyugodtabb, hol veszélyesebb vizeken. Zazze, ahogy barátai hívták, mindig megtalálta a jó megoldást, kiváló diplomáciai érzékkel békített ki klánokat és városokat… emlékezzünk csak Távolrév és Sziklaöböl első találkozására.
Egy ilyen tehetség, egy ilyen név, nem merülhet feledésbe, még ha másfél évszázada élt is. Sokan köszönhetnek neki nagyon sokat, és én büszkén hordom az ő általa először viselt arany sárkányhímzést a szívem fölött.
Zazee emléke örökké él.