Sziklaöböl - A víz és a föld nászának városa
13 feb
A Tengeri és Kereskedők Céhének - vagyis a Céhnek - közelmúltbeli közös gyűlésén új vezetőt választottak. Dimitrij Dormatov egy igen agilis fiatalember, késő húszas éveiben jár. Pályáját a Céhnél 16 évesen kezdte, kivételes üzleti képességei hamar megmutatkoztak, három évvel később már a távolrévi kirendeltség vezetője volt, ahonnan két évre rá visszarendelték, és azóta Sziklaöbölben tevékenykedik.
- Milyen tervei vannak, Dormatov úr?
- A Távolrévben történt sajnálatos események után mindenképp fel kell vennünk a kapcsolatot az ottani vezetéssel, és megpróbálnunk nagyobb teret nyerni a Céh számára. Mindemellett szükségünk van Fehérhonban is telephelyre - ez úgy vélem, egyáltalán nem meglepő. A Pormederből érkező dohány és a törpékkel való jó kapcsolat továbbra is kiemelt fontosságú. Ám a legfontosabb célomnak jelenleg a sziklaöbli hajósok egybefogását érzem, és azt, hogy a Zöldvölgy környéki légiós tábort segítsük, amiben csak tudjuk.
- Úgy véli, sikeres lesz a Lomb Légió munkássága?
- Ez nem rajtam múlik, de bízom benne, hogy így lesz. Akárhogy nézzük, Zöldvölgy gyakorlatilag csak ránk számíthat, illetve törpe barátaink kezdeményezték a Légió létrehozását, tehát ha anyagilag nem is a legjobb befektetés jelenleg, de érkezői kötelesség ezen ügy támogatása.
- Hogyan képzeli el a sziklaöbli hajósok összefogását?
- Szerencsére jelenleg is elmondhatjuk, hogy a legtöbb hajós ha nem is a Céh embere, de legalább szerződésben állnak velünk. Igaz ez attól függetlenül is, hogy azt követően épp mire adják a fejüket. Mivel pár hete furcsábbnál furcsább dolgokat hallhatunk Corvus minden tájáról, a hajósoknak össze kell fogniuk, hisz úgy érzem, nagy vihar készülődik.
- Tehát ez csak egy megérzés?
- Hívhatjuk úgy is. Meg úgy is, hogy a jó kapcsolat ritkán nem kifizetődő.
- Mi lesz akkor, ha a révi vezetés ismét ellenáll, és nem fogadják el a Céh javaslatát?
- Tudomásul vesszük a döntésüket.
- Egyesek tudni vélik, hogy a révi király komoly problémákkal küzd, és a kedélyeket csak felkorbácsolná, ha több teret engedne a Céhnek. Mindez végzetes is lehet a számára. Azonban mások azt beszélik, hogy a Céh sok hajót állomásoztat már most a Légió tábora környékén, hogy pár ezer katonát onnan kivonva megszerezze Távolrévet. Mit szól Ön mindehhez?
- Érdekes elképzelések ezek.
- Mennyire tartja elképzelhetőnek?
- A Lomb Légiót nem mi irányítjuk, és félek, pár ezer katona kivonása szinte a teljes tábor felszámolásával lenne egyenértékű. Azt azonban sajnos nem tartom teljesen kizártnak, hogy a révi vezetés elutasítsa kérésünket.
- Annyit emlegettük már ezt a kérés-dolgot. Mégis mi ez pontosan?
- A Kikötő feletti irányítás átvétele.
- Említette Fehérhont. Milyen haszonnal járna Fehérhon számára a Céh?
- Fehérhon váratlan elszakadása átrendezte a környékbeli erőviszonyokat. Noha a rendelkezés, mely napvilágot látott, jelenleg csak minimális területet adott Fehérhonnak, ám úgy vélem, a település hamarosan fejlődni fog.
- Mi lesz, ha háborús viszonyba torkollik Távolrév és Fehérhon ügye?
- Meglepne, ha nem találna bármelyik oldal szövetségeseket és barátokat.
- A Céh ez esetben hova áll?
- Ön is tudja, hogy katonai erőnk jelentéktelen. Alig pár száz bitang és kalóz az, akit mozgatni tudnánk. Természetesen ők elvárják tőlünk azt, hogy ilyen esetben úgy reagáljunk, ahogy a Céhnek ez ügyben kell.
- Vagyis?
- A barátságunk csak anyagiak kérdése.
- Tehát ha Ötbánya lemond a dohány vámjáról, támogatják őket abban, hogy Távolrévre Fehérhon nevében lesújtsanak, és megbosszulják a pockolói törpék kiírtását?
- Ötbányával szoros barátságot ápolunk. Ez a felajánlás csak megerősítene minket ebben.
- És ha Távolrév átadja a Kikötőt, akkor is támogatják mindezt?
- Akkor csak szét kéne néznünk a Zöld Lappányban.
- Már megbocsásson, de az Sziklaöbölben van. Mégis miért ott?
- Megesik, hogy egy jóképű, de fáradt tengerész beesik oda, és a felajánlkozó csinos hölgyek helyett csak egy pohár rumot kér.
You must be logged in to post a comment.