Sziklaöböl - A víz és a föld nászának városa




Tisztelendő atya!

A Sziklaöbli Tanács megkapta levelét, melyben a Templomőrség eltörlésére szólít fel. A Templomőrség a Thrillion Kapui Egyház érdekében felállított katonai egység, mely arra hivatott, hogy az ősi templomot, annak híveit és nem utolsó sorban a szerzeteseket és a tisztelendő apát épségét védelmezzék Sziklaöböl falain belül, ha esetleg támadás érné az Egyházat. A Templomőrség eltörlésével arra kéri a Tanácsot, hogy Sziklaöböl vonja vissza katonai segítségét a Thrillion Kapui Egyháztól. Amennyiben ezt szeretné a Tisztelendő atya, úgy szomorú szívvel fogadjuk, hogy az Egyház nem tart igényt a város katonai szolgálatára.

Tisztelettel,
SziTa

  • 0 Comments
  • Filed under: Helyi hírek
  • Az este folyamán Kagylos Snat tanácsnoknő és Rufus C. Billebell kapitány meghallgatást tartott a Lappányban. Egyöntetűen döntöttek Caite Skogskatt alkalmasságát illetően, így Meddra kisasszonyt követően a Zöld Lappány Fogadó új üzemeltetője mától, azaz a Hosszú Menetelés havának 19. napjától Caite Skogskatt kisasszony. Az ambiciózus tulajdonos már a napokban elfoglalja a helyét a fogadóban, és megkezdi munkásságát.

  • 0 Comments
  • Filed under: Helyi hírek
  • Felhívás

    A minap Meddra Aequtissa kisasszony félreállt hivatalából, lemondott a polgárság képviseleti jogáról a Sziklaöbli Tanácsban. Szerkesztőségünk megtudakolta, hogy a Tanács nem kíván a helyére eme vészterhes időkben újabb tanácsnokot állítani. A tornyoknál dúlnak a harcok a jelentések szerint és veszedelem hamarosan eléri a várost is.
    A hadparancsnokok felhívják minden volt katona figyelmét, hogy ha még van bátorsága és ereje küzdeni szeretett városáért, az jelentkezzen eligazításra a Kőkapu téren. Sziklaöböl számít mindenki segítségére az elkövetkezendőkben.

    Felhívjuk a polgárság figyelmét egyben arra is, hogy a Tanács a Zöld Lappány Fogadó üzemeltetésére ambiciózus, határozott személyt keres. Rufus C. Billebell és Kagylos Snat kisasszony a corvusi időszámítás 627. évében A Hosszú Menetelés havának 18. napján délutántól várja a jelentkezőket egy beszélgetésre a fogadóban, hogy megtalálják az alkalmas személyt a Fogadó irányítására.

    //2010. augusztus 18. RT játék 18:00-tól//

  • 0 Comments
  • Filed under: Helyi hírek
  • Fehér Farkas Kürtje

    Corvus szerte kihirdettetik!

    Az Armenites család, mint minden rendes műkedvelő és támogató nemesi család, reméli hogy felajánlásával új hagyományt teremthet. Célunk, hogy minden tehetséges dalnokot, versmondót vagy mesemondót fellendítsünk, az életét könnyebbé tegyük szerény jutalmainkkal, és persze az, hogy mindenkinek egy felejthetetlen estét biztosítsunk rendezvényünkkel.

    Amiről beszélek, az nem más, mint az Első:

    - Fehér Farkas Kürtje: Dalnok és Mesemondó verseny-

    Hogy miért gyere a rendezvényre?
    - Művelődés és szórakozás egyszerre.
    - A Révkapu fogadó támogatásával, ingyen étel és ital.
    - A dalnokoknak értékes díjak:

    1. Helyezett: 15 000 arany!
    2. Helyezett: 10 000 arany!
    3. Helyezett: 5 000 arany!
    + 1 közönség díjazott: 7500 arany!

    - Mert mindenki más, ott lesz.

    Az első helyezett a pénzjutalom mellé megkapja: Az Armenites család, egyedi, sárkány agyarból készült, ezüst és arany míves, drága kövekkel kirakott kürtjét.

    A Fehér Farkas kürtjét!

    Ez az egyedi darab Corvus szerte felismerhetővé teszi a Dalnokok Bajnokát!

    A verseny időpontja: A Hosszú menetelés havának 22. napja.
    Érkezés: 18:00 órától
    A verseny megnyitása: 20:00 órától.
    A verseny helyszíne: Távolrév, Armenites rezidencia. [Távolrév>Belső város>Nemes negyed>Armenites rezidencia]

    Sok szeretettel várunk, minden Dalnokot, műkedvelőt és szórakozni vágyót!

    A nézők biztonságáról a Királyi Gárda gondoskodik!
    A rendezvényen bármilyen fegyver birtoklása TILOS. Aki fegyverrel érkezik, az a fegyvert átadja a Kapuban álló Gárdista őröknek, akik távozáskor visszaadják az elvett tárgyat.

    Ha valaki mégis fegyvert birtokol az Armenites rezidencia területén a verseny lefolyása alatt, úgy őt azonnal kizárják a versenyből, és Gárdistáink kikísérik a helyszínről.

    Üdvözlettel, a rendezvény szervezője:
    Colder Armenites

    [( OOC: Az érkezést Augusztus 22. 18:00-tól lehet beírni. A pályaműveket 20:00-tól egészen Augusztus 24. 16:00 óráig. A dalnokok címet mindig írjanak be, mert azok alapján lesznek azonosítva a pályaművek. )]

    A 627. évben Sziklaöbölben megrendezett káptalan az alábbi témákban foglalt állást:
    - Vahad és Ritualisták
    - Ősmágusok és szekták
    - Alvilág és erkölcsi kicsapongás
    - Házasság és gyermeknemzés

    1. VAHAD ÉS RITUALISTÁK

    A Thrillion Kapui Egyház - a három nagy közül elsőként - egyértelmű állást foglal a Vahaddal és a Ritualistákkal kapcsolatban. A Vahad - ki kétségtelenül igen nagy hatalommal bírt az egyszerű halandók felett - a bűn és a kárhozat megtestesülése, annak jelképe, hogy Corvus-on ragadt anyagi lényünk szörnyűségei mivé fajulhatnak.

    A Vahad - hasonlóan az ősmágusokhoz - nem isten, istenek ugyanis nem léteznek.

    A Vahad által létrehozott művek, ideák és alkotások rombolása nem bűn, elfelejtése azonban igencsak veszélyes, hisz szerepe fontosabb volt annál, mit feledékenységgel gyógyítani érdemes. Intő jel legyen szerepe minden Érkező szemében, és ne felejtsük el soha, hisz visszavezethet bennünket a Helyes Útra, mely Thrillionba vezet!

    A Vahad a sok különféle pletykákat egybevetve - hasonlóan az ősmágusokhoz - valószínűleg elhagyta Corvus-t, az eltűnés hivatalos oka ismeretlen.
    A Corvus-ról való távozás azonban nem mondható el az egykor őt imádó, hozzánk hasonló lényekről, a Ritualistákról. Ritualista mindenki, ki a Vahaddal együttműködött, annak uralkodásából önmaga is hasznot húzott vagy segítette hatalmának megszilárdulását.(1) A Ritualistákat - vallástól függetlenül - minden Érkező erkölcsi kötelessége purgálni. A hivatalos módszer erre a szívbe ütött karó, majd a holttest máglyán való elégetése. Megbánásukra építeni nem lehet, aki egyszer Ritualistává vált, lemondott érkezői mivoltáról. Egyetlen esetben létezik bocsánat, ez pedig akkor merül fel, ha egész klán vádolható a bűnnel. Ez esetben 100 lélekszilánkért a klán eltávolíthatja a nevén esett bűnös foltot.

    2. ŐSMÁGUSOK ÉS SZEKTÁK

    Hosszas vita alakult ki az ősmágusok szerepéről. Egyértelmű, hogy egykor közénk tartozó Érkezők voltak. Egyértelmű az is, hogy segíteni nem tudtak vagy nem akartak az évszázadok alatt. Hosszú életük titka valószínűleg az eltorzulás és az anyagiasodás mágikus felhasználása, bár nem vagyunk arról meggyőződve, hogy Érkező-áldozatot nem igényelt mindezen folyamat. Ebből adódóan végső soron bármit is tettek értünk az ősmágusok, inkább voltak ők nagy hatalmú szörnyek, mint sem igaz Érkezők. Távozásuk remélhetőleg csak az Érkezők tisztánlátásához, megtisztulásához és a Helyes Út mihamarabbi megtalálásához vezet.

    A szekták azok, kik a három fő vallás - a Thrillion Kapui Egyház, a Kő-Magma-Érc és a Természet hitek - elkorcsosult formáját vallják vagy ezeken túlmenően valami mást, de nem a Vahadban hisznek. A szekták épp úgy a korcsosuláshoz és a bűnhöz vezetnek - akaratuk ellenére is -, mint tették korábban, s melynek vélhető eredménye a Vahad megjelenése lett. Épp ezért a szektákat felkutatni, azokat a bűntől megtisztítani érkezői kötelesség. A tisztítás két részből áll: a hittérítésből és a purgálásból. A hittérítés békés módszer, mely által a szekták önként belátják, hitük téves, és az általuk választott irányból visszatérnek a Helyes Útra. A purgálás a Ritualistáknál leírt megtisztulási folyamat.

    3. ALVILÁG ÉS ERKÖLCSI KICSAPONGÁS

    A legnagyobb vitát kiváltó rész egyértelműen ez volt, ám döntésünknél figyelembe vettük a városok vezetőségeinek döntéseit és törvényeit is, így végső soron feladatunk egyszerűbbé vált.

    Itt kifejtjük, hogy a Helyes Út az az egyetlen Thrillionba vezető út, melyen bármelyik Érkező járhat, ki nem okoz kárt társának, ki nem tör társa életére és ki erkölcsileg nem elítélhető életmódot él, továbbá tagja a három vallás valamelyikének. Ebből adódóan csak az képes rálépni, ki békét köt magával, ahogy azt a Káté is írja. Méltónak tehát csak az találtatik, ki a Helyes Úton jár, legyen az tudatos vagy öntudatlan. Vélelmünk továbbra is az, hogy nincs oly törekvés, mely ne ezt a célt szolgálná, hisz a bűnös megbánhatja bűneit vagy végső soron purgálás által megtisztulhat.

    A városok vezetőihez hasonlóan az Egyház is elítéli a csalást, lopást és gyilkosságot. A bűnös kézre kerítéséről és a büntetésről az Egyház nem dönt, nem feladata ez. Véleményünk szerint a gyilkosság alól feloldozást nyer az, ki bizonyíthatóan az Egyház által előírt purgálást hajtott végre vagy az Egyház ellenségét semmisítette meg más módon.
    A bűnösök az Egyház szemében feloldozást nyerhetnek egy heti folyamatos imádkozással minden egyes elkövetett bűnükért.

    Az Egyház szemében az erkölcsi kicsapongás, úgy mint léhaság, korhelykedés, paráznaság, házasságtörés, vérfertőzés, szodómia bűnnek számít. Amennyiben az az Egyház számára megfelelő férfi-nő kapcsolat révén jött létre, úgy a bűnösök az Egyház szemében feloldozást nyerhetnek egy heti folyamatos imádkozással minden egyes elkövetett bűnükért. Minden más esetben a purgálás a helyén való metódus.(2)

    4. HÁZASSÁG ÉS GYERMEKNEMZÉS

    Házasság egy Érkező férfi és egy Érkező nő között köttetnek. Érkező alatt a káptalan az ember, elf, törpe, gnóm fajokon túl a sötételf, fél-elf, fél-ork fajokat is érti. A házasság - elfogadott vallástól függetlenül - mindig igényel papi áldást, csak azzal együtt tekinthető hivatalosnak.

    Az Egyház szemében szerencsés az a házasság, mely gyermeknemzésre is képes. Vannak azonban olyan esetek, mikor - erkölcsi kicsapongás miatt - a gyermek fattyúnak ítéltetik. Ezek a következők:
    - az egyik szülő házasságon kívül született gyermeke a házasság ideje alatt,
    - az egyik szülőt halálra ítélik a gyermek megszületése előtt,
    - az Egyház számára nem üdvös a gyermek léte.(3)

    A fattyak mivel bűnös kapcsolatokból születtek, így magukban hordozzák a bűnt is. Az Egyház véleménye szerint érdemes őket a vadonba száműzni vagy örök időkre bebörtönözni, de legalábbis egész életükben éreztetni kell velük, hogy ők az Érkező alakba bújt szörnyei Corvus-nak. Purgálás alá csak akkor vethetők, ha bármily más bűn rájuk bizonyítható.

    Sziklaöböl, az Érkezés 627. évében, a Hosszú Menetelés havának 11. napján

    Wolsey főapát jóváhagyásával

    (1) Értesítjük Rebeline Invictus királynőt, hogy a Királyi Gárdára, mint Ritualistákra tekintünk, és megtisztulásukhoz 100 lélekszilánk szükségeltetik.
    (2) Rebeline Invictus királynőt az Egyház ezúton értesíti, hogy az erkölcsi megtisztulásért tett lépéseit üdvözli, és a főapát személyesen látogatja meg a közeljövőben, hogy a köszönetét kifejezze mindezért.
    (3) Cidmarc con Scorpione-t az Egyház továbbra is fattyúnak tekinti.

  • 0 Comments
  • Filed under: Helyi hírek
  • Megérkezvén

    Megérkeztem Sziklaöbölbe. A városban háború dúl. A városkörnyéki őrtornyokat orkok támadják. A városkapu zárva, alig tudtam bejutni. Mindenütt katonák, még a civil polgárok is fegyverben állnak. Szerencsére a város híres könyvtárát, amelyet Szépszemű istennőről neveztek el, nyitva találtam. Háború ide, háború oda, a könyvtár elbűvölt. Késő estig kóboroltam, nézelődtem benne. Most, hogy beesteledett, feljött a hold, elindulok a külvárosba, hogy megkeressem leendő mesterem lakhelyét, a Holdfák kertjét. Azt mondják, holdfényben el se lehet téveszteni.

    Egy Érkező meséje

    Szerkesztőségünkhöz ma egy névtelen levél érkezett. És hogy szavai igazak-e, vagy csupán az író gazdag fantáziáját tükrözik? Ezt döntse el mindenki saját belátása szerint.
    Az biztos, hogy hihetetlen, de mint tudjuk, semmi sem lehetetlen!

    “Kinn, Ködvölgy északi részén élt egy nép, akiket volt szerencsém megismerni. A Kék Tó Népéről szólnak szavaim. De nevezhetnénk őket a Hit Népének is. Becsületes, okos és bátor emberek alkották az elszigetelt és ismeretlen törzset. Ahogy mi nem ismertük őket, úgy ők sem tudtak Sziklaöböl létezéséről, hangozzék ez bármily furcsán is. Számukra az életet a szentként tisztelt a Kék Tó szolgálata jelentette. Ezen tó igazából egy teleport-kapu volt, bár ők ezt nem tudhatták. Sosem érintették meg a vizet, a kapu viszont érintésre aktiválódott. Hitük szerint a kéken derengő vízben Istenek laktak, akiket a legmélyebb tiszteletlenség volt megzavarni.
    Társaimmal mi a Tó innenső oldaláról toppantunk közéjük, épp ezért minket hittek a Tó Szentjeinek. A segítségünket kérték, mivel egy láthatatlan ellenség tizedelte népüket. Mi azt hittük, valami repülő szörnyeteg lehet. De tévedtünk, nem az volt. A harc során kiderült, hogy föld alatt élő, több-érkező hosszú, kiéhezett gyilokférgek sokasága élt a Kék Tótól nem messze, amik minden élőre vadásztak. De főleg a törzs tagjaira, akik nagyobb mennyiségű táplálékot jelentettek számukra.
    Némi trükkel sikerült meggyőznünk őket, hogy térjenek át a Kék Tó féregmentes oldalára. Ott azonban az igazság felfedése után elváltak útjaink, ők mindenképp a Szent Tavuk mellett akartak maradni, ami teljesen érthető.
    A minap visszamentem a Tóhoz. Pár nap telt el csupán az első találkozás óta, de már most igen nehéz volt megtalálni Ködvölgy labirintusában. A nép már nem volt a parton. A tábor teljes hiányával találkoztam csupán. Az a sejtésem, hogy visszamentek a másik oldalra, ahol törzsük eddig is élt. Visszamentek, mert úgy hitték, a Kék Tó azt a sorsot szánta nekik, hogy az utolsó emberig odavesszenek.
    Én úgy hiszem, ha a Tóban tényleg laknak Istenek, Lelkek, Szellemek, vagy bármilyen Érkezőnél magasabb Hatalom, akkor ők biztosan nem akarták volna népük halálát. De az Érkezők megkapták az Istenektől a szabad akarat és a döntés jogát, és ők így látták helyesnek.
    Azért írom le a történetüket, hogy a Kék Tó Népe ne vesszen az örök feledés homályába. Tudja meg Sziklaöböl lakossága, hogy léteztek! Ott kinn éltek, Ködvölgyben, a derengő Kék Tó túloldalán. Remélhetőleg lelkük a tragikus haláluk ellenére is eljuthatott a számukra rendeltetett helyre.
    Talán pont a Tóban élnek tovább.”