Sziklaöböl - A víz és a föld nászának városa




Felhívás

Kedves Öböliek!

A Lángrózsa bárd versenyt szervez, a Törpék havának hatodik napjára! Nevezni lehet költeményekkel is és mesével is lanttal, hárfával vagy anélkül. A fődíj 20.000 arany, amit a Sivatag Virágai ajánlanak fel a legjobb bárdnak.
A vendégeket egész este ingyen étellel és itallal, illetve akciós dohánykínálatunkkal várjuk!
Jelentkezni lehet üzenetben, amit Urami no Hananak, a Lángrózsa tulajdonosának kell címezni.

Sok sikert mindenkinek!

A Sivatag Virágai

“Közhírré tétetik, adja tovább mind, ki hallja, Érkezők apraja s nagyja: a Szellemöböl Szabadegyetem, végre s valahára, megnyittatik minden tanulni vágyó, avagy tanító tekintély előtt! Az érdeklődők ünnepélyes fogadására, evésre-ivásra, beszédes társalgásra, mód s hely adatik Sziklaöbölben, azon belül is a beszédes nevű, Torkos kerületben, Szellemlovagok rendházában, annak is udvarában! Az Érkezők hava legyen az Érkezőké, huszadik és még negyedik napján különösképp, reggeltől kifulladásig, nyitott kapuk mögött, szabad a térség tudománynak, s bút feledni vígadással, jó társaságban!”

Ki a rikkancsok szavai mellett, kíváncsi többre is, az némi utánajárással kiderítheti, hogy bizony igaz a hír, az egykori Hét Lovag Vívóiskola példája nyomán, ismét szárba szökken az örök kezdeményezés a Szellemlovagoknál, hogy legyen gyakorlásra, tudáscserére hely, elérhető mindenki számára, ki elsajátítaná fegyvere használatát, képezné magát hadi vezetőnek, vagy épp szerény gyógyítónak, szorgos kézművesnek, mások megsegítésére s javára. A Szellemöböl Szabadegyetem azonban, túlmutatna elődjén, s nem csak azzal, hogy a négy tanulmányi gyülekezete, -név szerint: a Bestiárius Fakultás, Fegyverforgató Fakultás, Gyógyító Fakultás és a Polgári Fakultás-, szélesebb palettáját nyújtaná tudományoknak, művészeteknek, mesterségeknek és mesterfogásoknak. Szemlélete merőben új, mely nem csak Sziklaöbölre tekint érdeklődése tárgyaként, működése biztosítékaként, de bizony egész Corvusra, és bizonyos tekintetben, inkább csak szervező erőként fogna össze, megannyi lángelmét, ragyogni vágyó fényt, helytől s hovatartozástól függetlenül. Mert a tudás nemesít, nevel, nemzővé tesz meddő gondolatokat, nem ismer lehetetlenséget, legfeljebb kihívásokat! Az Érkezők megmaradásának feltétele az együttműködés, ezt egyre többen látják s érzik, így a városok között, kapocs kell, legyen a műveltség igénye s a közkincs közös gyarapításának gyakorlata is. Ezen szellemben várja a Szabadegyetem leendő tanulóit, oktatóit, vendégelőadóit egy közös munkálkodású páholynak, s a Szellem lovagjai, nem csak polgártársaik köréből, de minden földekről!

In memoriam Arturius Mor-Bain

Megnyugodván a Kapuk kegyelmében, hogy jó helyre jutott szeretett bajtársunk lelke, jelentjük be alázatosan az Érkezők közösségének, hogy a napokban búcsút vettünk a néhai, Arturius Mor-Bain, porhüvelyétől. Az alábbiakban rövid méltatás szóljon személyéről, életéről, s alázattal kérem, emlékezzünk meg róla, mindig jó szívvel!

Regéje kezdődik a Mor-Bain családdal, annak is pediglen, sziklaöbli ágával, honnan eredeztethető, nemes származása. Őse, felmenője, Alexius Mor-Bain paplovag, nagymestere volt ugyancsak, Szellemlovagoknak. Emlékezhetünk róla úgy is, mint városunk főpapjára, s bár Áldásosztó medallion volt jobbik kezében, valójában ő maga volt az áldás, saját személyében. Ki olvassa a Sziklaöbli Szócsőt, régebbi számaiban találhat róla megannyit a kíváncsi érdeklődő, így haladjunk tovább hát az elbeszélésben, már Angelius Mor-Bain-t említve, Arturius derék lovagi atyját. E névre, Újszikla története, mely szemünk előtt megelevenedhet, a kiállás legnagyobb csodája, s igaz hősök mártírhalála. Nincs elég szó, mely a történéseket mind leírhatná, véres lantsikoly, mely dalba önthetné sokak fájdalmát. S ki hordozta el mind, az éppen az ifjú Arturius, ki vesztette el később húgát, egész családját…

Kevés gyermek fogant Corvus égisze, nagyobb teher s várakozás alatt, mint kitől most meg kellett válnunk. Arturius Mor-Bain, élvezte fent az égben, s alant a földön, sokak tiszteletét, szeretetét s bizalmát, egyedülálló módon. Érkező s ősmágus egyaránt benne látta a kiutat egy sötét korszakból, mely telt el a vahadizmus árnyéka alatt. Miként húga volt a Kulcs mely feltárt ajtót szférákon át, úgy ő volt a Tőr, mely fegyver lehetett volna, mártva őselemek démonai szívébe. A Kulcs belétört a zárba, a Tőr élét vesztette, s mi maradt nekünk, azt érezhetjük mind, keserű szájízzel…
Arturius Mor-Bain története, azonban nem merülhet ki mindezekben! A Hit embere volt, akárcsak ősei, s szerzetesként hív szolgája, a Kapuk Egyházának. Munkássága legnagyobb gyötrelme épp az volt, miként lehet a hitet összeegyeztetni, kibékíteni, a misztériummal. Javaslatai szigorú rendelkezésekre, ugyan visszatetszést keltettek Távolrévben, de jó szándéka az Érkezők felé, reményeim szerint, nem lehet vita tárgya. Álljon alant tehát idézetként, találó összefoglalásaként lényének, miként tekintett magára s küldetésére:
“Sziklaöböl hűséges fiaként, a Szellemlovagok elkötelezett tagjaként, a Thrillion Kapui Egyház szerzeteseként, úgy érzem, a hit békés terjesztése elsődleges kötelességem, azon túl, hogy a lovagi lét erélyességét hirdetve teszem mindezt.”

Zárom soraimat, az olvasók engedelmével, személyesebb hangvételben, mert apródom volt ő, kinek botlásait is, szeretetben elviseltem. Mindig fájdalmas, mikor idősb veszít el ifjat, virág törik el bimbóban, így nehéz beszélnem ilyenfélékről. Ezért csak azon témáról szólnék, mely érint másokat is, közösségi ügyként. A tucatnyi próbatétel, mit szabtam vezeklésének közéleti szereplése végett, érthető okokból, nem teljesülhetett. Hősies halála azonban, mi bekövetkezett legnagyobb sajnálatunkra Sziklaöböl védelme során, harcolván zöldbőrűek ellenében, meglátásom szerint, kiegyenlítette minden adósságát. Remélem, Távolrév s lakói sem rossz emlékként őrzik meg nevét, felismerik nagyságát, követhető példáját. Én ugyanis a magam részéről, elégedetten nyugtázom, hogy Arturius Mor-Bain nem maradt méltatlan lovagi elődeinkhez, sem Kymel s hat társának csapatához, sem atyjához s bajtársaihoz, sem a lovagi elvekhez s erényekhez. Folyvást küzdött éltében, s hatalmas lángként hunyt ki, dicső világlással…

Hamvai két részletben kerülnek elhelyezésre, hogy ki élőholtak híres pusztítója volt, semmilyen gonosz mágiától, egybe ne jusson, lelkét senki ne rángathassa vissza, a Kapukon túlról. Nyugodjon békében, nyerje el méltó lakozását, elődei honában, Thrillion fényességében! Emlékét megőrzik a Szellemlovagok, a Démonhold, Sziklaöböl dolgos népe, mindenki, kinek volt szerencséje őt ismerni, s eljött esetleg megadni neki, a végtisztességet. S tán azok is, kik olvassák most eme sorokat…

A Kapuk engedjék át lelkeinket, ha eljön végső óránk, de addig is, áldás minden élő Érkezőre!

Morganus Yl Chays,
Szellemlovagok nagymestere

Pletyka pletyka hátán

Városőri pletyka
“…azt hittem, hallottad… Nem-e?! Hát mesélek én neked olyat!… Füstösképűek azok… pfej! Azok gyüttek a városba. Esküszöm, rontani a levegőt! Node nem csak sötételfek vannak ám ottan, hallode! Mindenféle népek! Osztán Éjbenjáróknak nevezik magukat!… Azt mondta nekem a derék komám, hogy abba az átkozott Barlangvárosba ették be magukat. Hogy a vahadtrágyába fulladjanak bele… És mindenfelé csak jópofiznak. Biztos kell nekik a kikötőnk szeretete!… Pfej! Ezt nekik! Kibelezném az összeset! Ötbányáról menekültek ide… mért nem mentek Révbe?!… az való nekik, na de majd mi megpuhítjuk őket! Mondta is nekem Husángos Trocha, hogy kerüljön csak a kezünk közé akár egy is! Nem vagyok fajgyűlölő, csak nem szeretem az ében bőrüket… pfej…
~ Elhangzott két közlegény között a Zsugoriban ~

Polgári pletyka
“…érdekel is engem! Ha jönnek ide, adok nekik posztót… Persze ha fizetnek érte. A többi nem érdekel!… Bár a múltkor mondta nekem szomszéd ékszerész, tudod, a Hemat. Az Eugene lánya. Azaz! Naszóval… vitt be neki az egyik sötételf egy medált. Hát onnan tudta, hogy ő az, mert itt még nem látott ilyenformát. Mert hogy bányai mithrillből volt csinálva az az ékszer! Mittudomén! Tudta! Nyilván nem véletlenül legendás ékszerész!… Szóval olyat biztos nem kapni itt. Bányai mestermunka volt! De nem akarta eladni, csak a láncán valamit csinálni. Aztán Hemat meg csak érdeklődött, hogy hova küldje, meg ilyenek… Hát azt mondták neki, hogy a Barlangvárosba laknak! És hogy busásan megjutalmazza, ha helyrehozza!… Eztaddössze! Szóval valami gazdag bányai nép lehetnek!… Istenemre mondom! …Ha majd idejönnek, kétszeres árat kérek, az hétszentség!…”
~ Elhangzott két kereskedő között a Cégérek utcáján ~

Alvilági pletyka
“…Ötbányán zsoldosok voltak állítólag… a háborúból meg is szedték magukat. Vigyázz velük! Köpönyegforgató füstösképűek vannak köztük. Nem vagy épeszű, ha megkeresed őket… Hogymi?! Tisztes polgárok?! Ezt hallottad?! Ne röhögtess mán! Azok?! Eszednél vagy?!… Úgy hallottam, valamit szervezkednek, aztán azért kell, hogy jóban legyenek mindenkivel… Csak úgy szórják a pénzük mindenfelé, hogy helyezkedjenek. Ezt hallottam. De Félszemű Flori meg azt mondta, hogy valami nagyobba vágták a fejszéjüket. Hogy mibe? …Azt nem mondta… Bár szerintem nem is tudja. Megbízhatatlan fráter… Mindegy, nem ez a lényeg. Az, hogy vigyázz velük. Vigyorognak az arcodba, aztán ha hátat fordítasz nekik, érzed a tőrük hideg pengéjét a hátadba… Én szóltam előre.”
~ Elhangzott két árnylakó között a Kikötő-negyedben, a dokkoknál ~