Sziklaöböl - A víz és a föld nászának városa
23 júl
A Tikkasztó Sivatag veszélyes és halálos, azonban korunk hősei itt születnek!
Pormeder már régóta él a hagyomány miszerint a város legjobb gwuffosai és lovasai megmérettetnek Corvus legperzselőbb homokján, a nagy dicsőségért és a hihetetlen nyereményért. Azonban ez az év más lesz, a Toronyurak engedélyt adtak, hogy más városok fiai és leányai is megmutassák, vajon képesek-e felvenni a versenyt a sivatag ékkövének legjobbjaival.
Lángok Tengerének első szakasza a Homokdűnék vidéke, a versenyzők egyharmada azonban, már itt kénytelen feladni a versenyt az elmúlt évek tapasztalatai alapján, mert a szárazság szinte elviselhetetlen, a nap oly perzselő, hogy ”a nyereg szinte ráég a hátasra” a pormederi mondás szerint.
Ezt követően a Holtak Mocsarának peremén vezet a bátrak útja, ezen vidék a senki földje, oly veszélyes, hogy a karavánutak többsége is messze elkerüli az elátkozottnak hitt helyet.
S végül a Morajló Mélyhomok területén zárul a Vágta, hangok kúsznak fel a mélyből a mesék szerint, megannyian tűntek már el itt, furcsa szörnyekről suttognak, de akadnak olyanok is, akik vérmes banditákról regélnek. Mi lehet vajon az igazság?
Azonban az biztos, hogy a versenyzők fele sem éri el a Pormeder Főkapuját.
Dicső Hősök születnek eme Vágtán, s bátor nők és férfiak buknak el!
Ha mindezek után a Félelem nem lett úrrá szíveden, s bízol gwuffodban avagy lovadban, jelentkezz hát Vándor!
A felajánlott nyeremény 60 lélekszilánk, s a győztes büszkén viselheti a Lángok Tengerének Bajnoka címet, ezen kívül jogot formálhat arra, hogy Pormederben nemesítse győztes hátasának vérvonalát!
Kihirdetve a Toronyurak Dicsőségére!
Jelentkezés: Luthalias Lasselantanál üzenetben
Verseny kezdete: a Háborúk Havának 22. napja
15 júl
Mivel a toronyépítésre is jóval később jelentkeztek, mint az összes többi klán, a torony is kicsit később épült fel, mint a többi. De végül a Szellemsárkány is befejezte az építkezést.
A klán fizetett munkásokat is alkalmazott az építkezés során, munkát adva ezzel a kikötőben sok dolgos kéznek. Némi lélekszilánkért a Céhek Tanácsa is adott mesterembereket, ácsokat, kőműveseket. Így végül igen hasznos kis tornyot sikerült felépíteni.
Az előzetes elvárásoknak mindenben megfelel, hisz a Céh emberei gondoskodtak erről. Némi kilátást enged a környékre, rendelkezik egy kevés férőhellyel, egyszerű föld és cölöpfallal. Nyilván nem védelmi célokra lett kitalálva, de az idei orkvonulásnál minden bizonnyal jó szolgálatot fog tenni.
A jelzőtűzrendszerhez is csatlakozó, a sorban a harmadik torony méltó párja a többinek szeretett városunk védelmében.
2 júl
Emberekről:
Elfek: A leggyengébb jellemű Érkezők, akik elhagyták valaha Thrilliont. Őket befolyásolják a leginkább a vágyaik.
Fél-elfek: Büszke vagyok az ember őseimre. Miattuk vagyok ilyen erős.
Fél-orkok: öööö…
Gnómok: A legjobb képességű lények lehetnének, ha annyi eszük lenne, mint nekünk.
Törpék: Ejj, be kár, hogy úlyan nagyra nőttek.
Sötételfek: Valamire felhasználhatóak.
Elfekről:
Emberek: Szépek, szépek, de mire jók?
Fél-elfek: Büszke vagyok elf őseimre, miattuk vagyok ilyen szép és ügyes.
Fél-orkok: ööööö…
Gnómok: Ezek a lények tudományos vizsgálódások tárgyát képezhetnék.
Törpék: Nagyok is, és az orrukat is fönnhordják, pedig még szakálluk sincsen.
Sötételfek: Ugyan, kérem.
Fél-elfekről:
Elfek: Olyanoknak képzelik magukat, mint mi, pedig létezésük szégyen a fajunkra nézve.
Emberek: Ez most egy vicc?
Fél-orkok: ööööö…
Gnómok: Emberek is, elfek is, mégsem ez, mégsem az… különös.
Törpék: Megtanáta a zsák a foltját.
Sötételfek: Belülről sokkal érdekesebbek.
Fél-orkokról:
Elf: Igazából sajnálom őket. Egy szörny az apjuk, nem csoda, hogy ilyenek.
Ember: Ez jó menet lehetett…
Fél-elf: Fél-ork? Jujj.
Gnóm: Nem értem. Az emberi agynak kellene párosulnia a szörnyek erejével. Ja, hogy ez történt?
Törpék: Végülis…
Sötételfek: Hasznos kis faj, házőrzőnek kiválóak.
Gnómokról:
Elf: Elvarázsolt figurák.
Ember: Huhúúú….
Fél-elf: Hajjajjj…
Fél-ork: öööööö….
Törpék: Ajjajj…
Sötételfek: Hm…
Törpék:
Elfek: Ki se látszanak a szőrből.
Emberek: Az ágyékomig nem érnek fel.
Fél-elfek: Ha nem nézek a lábam elé, akkor felesek bennük.
Fél-orkok: Tűrpe? Húúúún?
Gnómok: Ez igen.
Sötételfek: Kibelezem.
Sötételfekről:
Elfek: Tagadok velük mindennemű rokonságot.
Emberek: Muszáj?
Fél-elfek: Olyanok, mint az éjszaka.
Fél-ork: öööö….
Gnóm: Bőrük színe kifejezi a belső lényüket.
Törpék: Halál reá!!!
22 jún
Szikalöböl Tanácsosaként a város érdekeit szem előtt tartva a következő intézkedéseket teszem:
-A külső kerületekben a Zujm szívét ezennel átnevezzük a Város szíve nevű ligetre és a munkálatokat sürgősen befejezzük, hogy végre városunk lakói számára közelebb hozzuk a természetet.
Ennek érdekében keresünk:
-Egy szobrászmestert,aki megörökíti városunk összefogását egy szoborkompozícióban, amit a Tengeri sárkánnyal vívott harc inspirált.
-Építő munkásokat, és kerttervezőket, akik segítségével a Külső városban félbe maradt kertet befejezhetnénk. Kérünk minden klánt, ötleteivel járuljon hozzá, hogy egy gyönyörű ligetté változtassuk a területet, ahol testünk és szellemünk felüdülhet.
A továbbiakban pedig:
-Hamarosan benyújtunk egy törvénytervezetet a Tanácsnak.
12 jún
Hosszú és fáradtságos küzdelem árán végre a Szikalöbli Tanács nyit a klánok felé. Forradalmi esemény volt, hogy a város klánjai tanácsnokot delegálhattak a polgárság nevében. Mindannyiunk szíve ujjong a hír hallatán és valamennyien boldogok vagyunk, hogy két ilyen csodálatos nő -akik nemcsak szépek, hanem okosak is,- képviselnek mindannyiunkat a SziTa előtt. Érdemeiket nem vitathatjuk, hiszen ismerjük őket jól valamennyien.
-Megtiszteltetésnek érzem, hogy ilyen sok klán talált alkalmasnak a feladatra, és rám szavaztak és ez motivál engem, hogy ne okozzak nekik csalódást semmilyen körülmények között.- mondta Meddra Aequtissa, az új tanácsosasszony.
-Mindent el fogok követni, hogy mindenki akaratát tolmácsoljam a város vezetése felé, és így a városnak az érdeke érvényesülhessen. Nagyon jól esik számunkra a Tanács gesztusa, hogy nyitnak felénk, és ezzel egy újabb virágzó korszak érkezett el a városunk számára.
6 jún
*Még korántsem győzték le a Sárkányt, ami a kikötőre támadt, de a bámészkodók azonnal terjesztik a pletykákat. A Valós történet, hogy Szigony Sam, megdobta szigonnyal a lényt, a lény meg besöpörte Samet a vízbe, és talán visszavonulót fújt. De ez a belvárosban már a következőképpen hangzik*
-Emberek! A híres szigonyos Szigony Sam, egy dobással legyőzte a Tengeri Rémet, de az még utolsó leheletével megölte a bátor matrózt. Agyoncsapta a farkával.
*Hamarosan a külső kerületekben már a következőt mesélik.*
-A Tengeri Rém lenyelte Szigony Samet, az pedig kivágta magát a reggeliző kisbicskájával a lény hasából…
*És ezzel még koránt sincs vége.*
31 máj
Mai napon , a corvusi időszámítás 627. évében A Palota havának 31. napján a fényességes Kagarh, Sziklaöböl egyputtonyos polgára, a Gorhak félork nemesi család családfője, és a Corvus pörölye zsoldossereg főparancsnoka megkérte a Távolrévi Rebeline Invictus királynő kezét nyílt levelében! Minden Kagarhimádó sziklaöbli polgár, beleértve a Sziklaöbli polgártársak nagy részét , a legtöbb klánvezért, és Meddra Aequtissa Tanácsosjelöltet várja a Távolrévi úrnő válaszát . Ám Rebeline válasza egy ily rangos kérő számos előnyt és porontyot rejtő hívására nem lehet kétséges, minden bizonnyal hamar megülik a nászt. A vőfély Borgar Gorhak, a násznagy az ifjú Noumar del Vialli lesz. A jövendőbeli kan már meg is rendelt 150 gnóm árvát a lagzira!
29 máj
Tisztelt Tanácstagok!
A Démonhold klán, mely a sziklaőrség legjavát adja, ezennel tisztelettel bejelenti, hogy az árokkal is megerősített Árnyéktorony, mely a Sziklaöböl védvonalát alkotó tornyok egyike, a corvusi időszámítás 627. évében, a Palota havának 26. napján a vész esetén meggyújtandó jelzőrendszerrel együtt véglegesen is elkészült.
A klán harcosai azonnal fel is vették az őrszolgálatot, melyet az építés terhe mellett magukra váltak.
A Kapuk Fénye és az Egyensúly vigyázza népünk és városunk, Árnyak óvják lépteiket!
Eprimor Otrukh Durgen
29 máj
*A kalózok hírére a kikötőben a tekintetek a Parti Őrségre szegeződnek, ám Sebhelyes Blaise kapitány láthatóan nem tesz semmit. A kérdésekre a következőt felelte állítólag.*
“Ha Senki nem tud róluk semmit, akkor honnan tudják a hajó nevét, vagy hogy naszáddal vadásznak. A hatszor való megkárosítás meg csak felfújt hírverés, eddig egyről sem tudunk, csak a Sellő tűnt el, az meg révi hajó, nem a mi dolgunk. Ez csak hírhajhászás.”
*A kapitány olyannyira biztosnak látszik a dolgában, hogy kereskedelmi útra készül Távolrévbe. A Fantomsárkányra sok árut pakolnak, és az a hír járja hogy a napokban ki fog futni. Tehát Blaise kapitány fittyet hány a kalózfenyegetésre.*
29 máj
Tudja meg mindenki, hogy Pormeder városában, Corvus lüktető misztikus szívében, újra megrendezésre kerül a Mágusok Viadala. A Halál Arénájának levegőjét újra átjárja a mana, az erő, a különleges esszencia, mely a mágia tudományát ismerők sajátja.
A verseny időpontja: az Elfek havának 12. napjától egészen a 27-ig
Az első két napon történik meg a versenyzők beiktatása, majd az új hét fordultával kezdetét veszik a viadalok, melyek egyenes kiesés szerint zajlanak, tradicionális pormederi máguspárbajokhoz méltó módon.
A jelentkezés követelményei:
Legalább alapszintű mágikus ismeretek, ezen kívül egy leveles jelentkezés küldése Luthalias Lasselanta részére, a pormederi Mágusok Csillagtornyába.
A verseny tétje:
A Győztes elnyeri a Mágusok Viadalának Bajnoka címet, melyet a következő versenyig büszkén viselhet!
Egy általa megnevezett klán lélekszilánkokban részesül, hogy pontosan mennyiben az álljék alant.
Eddigi felajánlások: A Hatalmas Pormederi Toronyurak 25 lélekszilánkot ajánlottak fel, a Csillagtorony Népe ezt még 15 lélekszilánkkal megtoldotta, így összesen 40 lélekszilánk a megmérettetés tétje!
Ezen kívül még Luthalias Lasselanta főmágus egy személyre szabott ajándékot is fel fog ajánlani a Győztesnek, mely ajándék kiléte egyenlőre maradjék titok, s rejtély!
Kerekedjék hát fel mindenki, mestermágus, kósza varázsló, lelkes tanonc, s mindazok, kik úgy érzik érdekli őket a neves esemény, mely emellett megannyi érdekes programmal lesz színesítve, hogy méltóképp tiszteleghessünk a mágiában rejlő esszenciák előtt.
Viadalra fel!
//További infó: http://www.csillagtorony.atw.hu/content/magusviad.html //