Kedves Öböliek!

A Lángrózsa bárd versenyt szervez, a Törpék havának hatodik napjára! Nevezni lehet költeményekkel is és mesével is lanttal, hárfával vagy anélkül. A fődíj 20.000 arany, amit a Sivatag Virágai ajánlanak fel a legjobb bárdnak.
A vendégeket egész este ingyen étellel és itallal, illetve akciós dohánykínálatunkkal várjuk!
Jelentkezni lehet üzenetben, amit Urami no Hananak, a Lángrózsa tulajdonosának kell címezni.

Sok sikert mindenkinek!

A Sivatag Virágai

“Közhírré tétetik, adja tovább mind, ki hallja, Érkezők apraja s nagyja: a Szellemöböl Szabadegyetem, végre s valahára, megnyittatik minden tanulni vágyó, avagy tanító tekintély előtt! Az érdeklődők ünnepélyes fogadására, evésre-ivásra, beszédes társalgásra, mód s hely adatik Sziklaöbölben, azon belül is a beszédes nevű, Torkos kerületben, Szellemlovagok rendházában, annak is udvarában! Az Érkezők hava legyen az Érkezőké, huszadik és még negyedik napján különösképp, reggeltől kifulladásig, nyitott kapuk mögött, szabad a térség tudománynak, s bút feledni vígadással, jó társaságban!”

Ki a rikkancsok szavai mellett, kíváncsi többre is, az némi utánajárással kiderítheti, hogy bizony igaz a hír, az egykori Hét Lovag Vívóiskola példája nyomán, ismét szárba szökken az örök kezdeményezés a Szellemlovagoknál, hogy legyen gyakorlásra, tudáscserére hely, elérhető mindenki számára, ki elsajátítaná fegyvere használatát, képezné magát hadi vezetőnek, vagy épp szerény gyógyítónak, szorgos kézművesnek, mások megsegítésére s javára. A Szellemöböl Szabadegyetem azonban, túlmutatna elődjén, s nem csak azzal, hogy a négy tanulmányi gyülekezete, -név szerint: a Bestiárius Fakultás, Fegyverforgató Fakultás, Gyógyító Fakultás és a Polgári Fakultás-, szélesebb palettáját nyújtaná tudományoknak, művészeteknek, mesterségeknek és mesterfogásoknak. Szemlélete merőben új, mely nem csak Sziklaöbölre tekint érdeklődése tárgyaként, működése biztosítékaként, de bizony egész Corvusra, és bizonyos tekintetben, inkább csak szervező erőként fogna össze, megannyi lángelmét, ragyogni vágyó fényt, helytől s hovatartozástól függetlenül. Mert a tudás nemesít, nevel, nemzővé tesz meddő gondolatokat, nem ismer lehetetlenséget, legfeljebb kihívásokat! Az Érkezők megmaradásának feltétele az együttműködés, ezt egyre többen látják s érzik, így a városok között, kapocs kell, legyen a műveltség igénye s a közkincs közös gyarapításának gyakorlata is. Ezen szellemben várja a Szabadegyetem leendő tanulóit, oktatóit, vendégelőadóit egy közös munkálkodású páholynak, s a Szellem lovagjai, nem csak polgártársaik köréből, de minden földekről!

Megnyugodván a Kapuk kegyelmében, hogy jó helyre jutott szeretett bajtársunk lelke, jelentjük be alázatosan az Érkezők közösségének, hogy a napokban búcsút vettünk a néhai, Arturius Mor-Bain, porhüvelyétől. Az alábbiakban rövid méltatás szóljon személyéről, életéről, s alázattal kérem, emlékezzünk meg róla, mindig jó szívvel!

Regéje kezdődik a Mor-Bain családdal, annak is pediglen, sziklaöbli ágával, honnan eredeztethető, nemes származása. Őse, felmenője, Alexius Mor-Bain paplovag, nagymestere volt ugyancsak, Szellemlovagoknak. Emlékezhetünk róla úgy is, mint városunk főpapjára, s bár Áldásosztó medallion volt jobbik kezében, valójában ő maga volt az áldás, saját személyében. Ki olvassa a Sziklaöbli Szócsőt, régebbi számaiban találhat róla megannyit a kíváncsi érdeklődő, így haladjunk tovább hát az elbeszélésben, már Angelius Mor-Bain-t említve, Arturius derék lovagi atyját. E névre, Újszikla története, mely szemünk előtt megelevenedhet, a kiállás legnagyobb csodája, s igaz hősök mártírhalála. Nincs elég szó, mely a történéseket mind leírhatná, véres lantsikoly, mely dalba önthetné sokak fájdalmát. S ki hordozta el mind, az éppen az ifjú Arturius, ki vesztette el később húgát, egész családját…

Kevés gyermek fogant Corvus égisze, nagyobb teher s várakozás alatt, mint kitől most meg kellett válnunk. Arturius Mor-Bain, élvezte fent az égben, s alant a földön, sokak tiszteletét, szeretetét s bizalmát, egyedülálló módon. Érkező s ősmágus egyaránt benne látta a kiutat egy sötét korszakból, mely telt el a vahadizmus árnyéka alatt. Miként húga volt a Kulcs mely feltárt ajtót szférákon át, úgy ő volt a Tőr, mely fegyver lehetett volna, mártva őselemek démonai szívébe. A Kulcs belétört a zárba, a Tőr élét vesztette, s mi maradt nekünk, azt érezhetjük mind, keserű szájízzel…
Arturius Mor-Bain története, azonban nem merülhet ki mindezekben! A Hit embere volt, akárcsak ősei, s szerzetesként hív szolgája, a Kapuk Egyházának. Munkássága legnagyobb gyötrelme épp az volt, miként lehet a hitet összeegyeztetni, kibékíteni, a misztériummal. Javaslatai szigorú rendelkezésekre, ugyan visszatetszést keltettek Távolrévben, de jó szándéka az Érkezők felé, reményeim szerint, nem lehet vita tárgya. Álljon alant tehát idézetként, találó összefoglalásaként lényének, miként tekintett magára s küldetésére:
“Sziklaöböl hűséges fiaként, a Szellemlovagok elkötelezett tagjaként, a Thrillion Kapui Egyház szerzeteseként, úgy érzem, a hit békés terjesztése elsődleges kötelességem, azon túl, hogy a lovagi lét erélyességét hirdetve teszem mindezt.”

Zárom soraimat, az olvasók engedelmével, személyesebb hangvételben, mert apródom volt ő, kinek botlásait is, szeretetben elviseltem. Mindig fájdalmas, mikor idősb veszít el ifjat, virág törik el bimbóban, így nehéz beszélnem ilyenfélékről. Ezért csak azon témáról szólnék, mely érint másokat is, közösségi ügyként. A tucatnyi próbatétel, mit szabtam vezeklésének közéleti szereplése végett, érthető okokból, nem teljesülhetett. Hősies halála azonban, mi bekövetkezett legnagyobb sajnálatunkra Sziklaöböl védelme során, harcolván zöldbőrűek ellenében, meglátásom szerint, kiegyenlítette minden adósságát. Remélem, Távolrév s lakói sem rossz emlékként őrzik meg nevét, felismerik nagyságát, követhető példáját. Én ugyanis a magam részéről, elégedetten nyugtázom, hogy Arturius Mor-Bain nem maradt méltatlan lovagi elődeinkhez, sem Kymel s hat társának csapatához, sem atyjához s bajtársaihoz, sem a lovagi elvekhez s erényekhez. Folyvást küzdött éltében, s hatalmas lángként hunyt ki, dicső világlással…

Hamvai két részletben kerülnek elhelyezésre, hogy ki élőholtak híres pusztítója volt, semmilyen gonosz mágiától, egybe ne jusson, lelkét senki ne rángathassa vissza, a Kapukon túlról. Nyugodjon békében, nyerje el méltó lakozását, elődei honában, Thrillion fényességében! Emlékét megőrzik a Szellemlovagok, a Démonhold, Sziklaöböl dolgos népe, mindenki, kinek volt szerencséje őt ismerni, s eljött esetleg megadni neki, a végtisztességet. S tán azok is, kik olvassák most eme sorokat…

A Kapuk engedjék át lelkeinket, ha eljön végső óránk, de addig is, áldás minden élő Érkezőre!

Morganus Yl Chays,
Szellemlovagok nagymestere

Városőri pletyka
“…azt hittem, hallottad… Nem-e?! Hát mesélek én neked olyat!… Füstösképűek azok… pfej! Azok gyüttek a városba. Esküszöm, rontani a levegőt! Node nem csak sötételfek vannak ám ottan, hallode! Mindenféle népek! Osztán Éjbenjáróknak nevezik magukat!… Azt mondta nekem a derék komám, hogy abba az átkozott Barlangvárosba ették be magukat. Hogy a vahadtrágyába fulladjanak bele… És mindenfelé csak jópofiznak. Biztos kell nekik a kikötőnk szeretete!… Pfej! Ezt nekik! Kibelezném az összeset! Ötbányáról menekültek ide… mért nem mentek Révbe?!… az való nekik, na de majd mi megpuhítjuk őket! Mondta is nekem Husángos Trocha, hogy kerüljön csak a kezünk közé akár egy is! Nem vagyok fajgyűlölő, csak nem szeretem az ében bőrüket… pfej…
~ Elhangzott két közlegény között a Zsugoriban ~

Polgári pletyka
“…érdekel is engem! Ha jönnek ide, adok nekik posztót… Persze ha fizetnek érte. A többi nem érdekel!… Bár a múltkor mondta nekem szomszéd ékszerész, tudod, a Hemat. Az Eugene lánya. Azaz! Naszóval… vitt be neki az egyik sötételf egy medált. Hát onnan tudta, hogy ő az, mert itt még nem látott ilyenformát. Mert hogy bányai mithrillből volt csinálva az az ékszer! Mittudomén! Tudta! Nyilván nem véletlenül legendás ékszerész!… Szóval olyat biztos nem kapni itt. Bányai mestermunka volt! De nem akarta eladni, csak a láncán valamit csinálni. Aztán Hemat meg csak érdeklődött, hogy hova küldje, meg ilyenek… Hát azt mondták neki, hogy a Barlangvárosba laknak! És hogy busásan megjutalmazza, ha helyrehozza!… Eztaddössze! Szóval valami gazdag bányai nép lehetnek!… Istenemre mondom! …Ha majd idejönnek, kétszeres árat kérek, az hétszentség!…”
~ Elhangzott két kereskedő között a Cégérek utcáján ~

Alvilági pletyka
“…Ötbányán zsoldosok voltak állítólag… a háborúból meg is szedték magukat. Vigyázz velük! Köpönyegforgató füstösképűek vannak köztük. Nem vagy épeszű, ha megkeresed őket… Hogymi?! Tisztes polgárok?! Ezt hallottad?! Ne röhögtess mán! Azok?! Eszednél vagy?!… Úgy hallottam, valamit szervezkednek, aztán azért kell, hogy jóban legyenek mindenkivel… Csak úgy szórják a pénzük mindenfelé, hogy helyezkedjenek. Ezt hallottam. De Félszemű Flori meg azt mondta, hogy valami nagyobba vágták a fejszéjüket. Hogy mibe? …Azt nem mondta… Bár szerintem nem is tudja. Megbízhatatlan fráter… Mindegy, nem ez a lényeg. Az, hogy vigyázz velük. Vigyorognak az arcodba, aztán ha hátat fordítasz nekik, érzed a tőrük hideg pengéjét a hátadba… Én szóltam előre.”
~ Elhangzott két árnylakó között a Kikötő-negyedben, a dokkoknál ~

- Meg fogják bánni még eztet a fönséges urak!
Mondta szerkesztőségünknek egy idős asszonyság, ki éppen a helyi piacról botorkált hazafelé friss hallal a kosárkájában, mikor megkérdeztük arról, hogy a mi a véleménye a Tanács azon döntéséről, hogy Barlangvárost feltárják.
- Átkot hoz fejünkre az elfeledett városrész, meglátják majdan!
Hajtogatta csak, aztán egy legyintéssel továbbállt. A nép kíváncsian gyülekezik már a Kőkapu téren, ahol már javában folynak a munkálatok. Az egyik kőfejtő munkást sikerült elcsípni pár szóra.
- Mennyi ideig tartanak még a munkálatok?
- Csak becsléseink vannak, azok alapján pedig beletelhet egy egész éjszakába, mire áttörjük a falat.
- Mit gondol az átokról?
- Átok?! - szalad fel szemöldöke homlokára – az csak mese. Nem kell tartani tőle!
Nem akartunk zavarni tovább, mert a Kőművesek Céhének szakembere nem nézte jó szemmel, hogy a munkásait feltartóztatjuk. A nagy sürgés-forgás közepette feltűnt az egyik tanácsos, Rufus kapitány is. Azonnal nyomába eredtük, mert a madarak azt csiripelték, hogy a délceg kapitány megkérte Snat tanácsnoknő kezét, méghozzá igencsak szokatlan körülmények között…

Ötbánya bukásának híre hozzánk is eljutott. Ezen hír hallatán azonnali gyűlést rendeltünk el. Köszönettel tartozunk a Kőművesek Céhének, valamint a dolgos polgároknak, hogy a Külső kerületeket sikerült idő előtt helyreállítani, valamint két kapu erősíti a város védelmét immáron. Egy hatalmas, kétszárnyú fakapu képezi az első védelmi fokozatot, melyet a belső, felhúzható vasrácsos kapu erősít. A belső vaskaput a bal oldali bástyában elhelyezett szerkezettel lehet fel és leereszteni. Sok új épület is megjelent a külső kerületekben, melyek az Ötbányáról érkező lakosoknak szolgálnak majdan otthonként. A túlzsúfoltság elkerülése érdekében, valamint gondolván a törpe családokra, meghoztuk a döntést, hogy Barlangvárost feltárjuk a napokban.
A Sziklaöbölben letelepedő klánok elfogadják a város törvényeit és tisztelik annak mindenkori vezető szervét, a Sziklaöbli Tanácsot. Várhatóan a napokban kerül jóváhagyásra egy új, hatékonyabb törvénytervezet, ám addig is a korábbi törvények vannak érvényben.
Mindazonáltal négy katonai erőd építését rendeljük el a városon kívül. Az első objektum délen, Zöldvölgy és Sziklaöböl közt félúton épül fel, majd további három északi irányba, fel egészen a Vaspajzs-hegységig.
A helyi klánokat felkérjük arra, hogy fogadják be ideiglenesen a városba érkezőket, míg a Tanács ki nem jelöli számukra a megfelelő helyet a városban, esedékesen annak falain kívül.

Tisztelt Hölgyeim/Uraim !

Az orkvonulás alatt sok barát s bajtárs veszett oda, mialatt szeretett városunkat védték a vérengző orkhordák ellen. Az ő tiszteletükre kerít most sort a város vezetése egy temetésre, melyen leróhatjuk kegyeletünket Sziklaöböl elhunyt hősei előtt. Kérjük önöket tiszteljék meg az elhunytakat s az ő emléküket azzal, hogy jelenlétükkel fejezik ki együttérzésüket dicső katonáink emlékére. A búcsúztatással egybekötött szertartás Zujm Szívében lesz, ott helyezzük végső nyugalomra az elesett hősöket.

Üdvözlettel:

Rylthar S`Sambra, a Forrás klán alvezére ( megbízott )

Hozzátok fordulok segítségért!
A városi füvészkert megépült, megkezdenénk a gyógynövények betelepítését. Aki az Enciklopédiában felsorolt növényféleségek facsemetéjét, palántáját, vagy magjait elhozza a füvészkertbe, pénzjutalomban részesül!
(A füvészkert a külvárosban, a holdfák kertjében található.)

Karold Aureus kutató
a füvészkert főkertésze

Mint hazafi, nem hagyhatom teljesen szó nélkül eme magát történésznek nevező firkász koholmányait.
De először is, tisztázni szeretnék néhány rémhírt: a főkapitány, Seran nem halt meg ugyan súlyosan megsérült, de még él és az Ispotályban lábadozik, és ugyan a Tanácsban betöltött szerepköréről nem mondott le, de a főkapitányi rangot átruházta rám, Jaq Dorn Daer kapitányra.
És a túlreagált távolrévi beavatkozás… örültünk a segítő kezeknek, de a révi parancsnok a csatatéren még arra sem volt hajlandó, hogy együtt működjön a helyi vezetéssel, és a saját feje után ment. Ezért is történhetett meg a visszavonulás idején, hogy teljesen máshol foglaltak helyet, miközben a városi csapatok kihasználva a hely adta előnyt feldarabozták magukat és ezzel a támadókat is. Hiszen nem ezért vonultunk vissza? Nem azért, mert nem tudtunk nyers erővel felfogni a támadást? De. És ez sikerült is.
Miután megtörtént a csapatrendezés és a vadászcsapatok kirendelése a hadiszerencse a mi javunkra fordult, de természetesen itt megemlíteném a közbeavatkozó Légó katonáit is, akik részt vettek a végjátékban. Amit nem mondhatunk el a Révi hadakról sem. Kitartottak, harcoltak, véreztek, és amint végre esélyünk volt visszavágni nem csatlakoztak a győzedelmes és véres végjátékhoz hanem számukra fontosabb dolgok felé néztek. Vagy igazából ezért is jöttek csak? Nem megvédeni a várost hanem kimenekíteni azokat akik számítanak nekik? Mert nem a civileket védték hanem az egyházi méltóságokat, akik biztos helyen voltak a város szívében.
És ha belegondolok abba, hogy egy révi katona sem volt benne abban, amikor személyem, a klánom és a GEF harcosai vérünket adva tartottuk fel a hadakat az áttört falnál, hogy időt nyerjünk a visszavonulóknak… így mélységesen elszomorít annak a férfinek az írása aki már az ostrom idején is azon volt, hogy a falakon szolgálatot teljesítő harcosokat megzavarja a kellemetlenkedésével. Igen, a jelentések itt vannak az asztalomon.
Tehát ezen írásom után, ismerve az érem másik oldalát is, nézzük végig a történéseket és fogadjuk el a tényt: jó volt a segítség de nem ők mentettek meg minket. Sziklaöböl és annak fiai, lányai és azok vére, bátorsága volt az ami kikergette az orkokat és a trollokat a városból, a mi fiaink és lányaink vadászták le sikeresen az ellenséget vezető két sámánt és a vezért. Fejük azóta is a kapunál vannak kifüggesztve egy-egy lándzsára hirdetve, hogy a város él és élni fog, és jaj annak a szörnyetegnek aki ránk támad.

Mélységes tisztelettel, Jaq Dorn Daer, a Sziklaöbli Gyalogság Főkapitánya

Érkezők! Mind tudjuk, hogy a várost csapás érte. Rengeteg a halott, a sebesül és a hontalan. Ezért én, Jaq Dorn Daer, a Démonhold klán vezére felajánlom klánom szállását a hontalanok számára és a Sétányon felállított sátortábort is.

Itt szállás, étel, ital és menedék vár mindenkit, aki elvesztett mindent és a klán nemeseinek segedelmével, és ha segítetek részt venni a város újjáépítésében, vagy akár csak az ellátmányok kiszállításában, szortírozásában akkor fizetést is kaphattok a munkátokért. Minden nélkülözőt befogadunk amíg van szabad hely.

Jaq Dorn Daer, Sziklaöbli gyalogság főkapitánya